Magyarországon történt a legtöbb befektetés tavaly a régióban

A magántőke-társaságok rekordszámú 566 vállalatba fektettek be Közép- és Kelet-Európában 2020-ban, az ügyletszámot vizsgálva Magyarország áll a dobogó tetején: 236 vállalat jutott 226 millió euró támogatáshoz, amelyből 220 kockázati tőke volt - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az MTI-vel az Invest Europe adatai alapján.Az Invest Europe, az európai magántőke, kockázati tőke és infrastruktúra ágazatokat, valamint azok befektetőit képviselő szakmai egyesület éves jelentése szerint a régióban magántőke-befektetésekben részesülő 566 vállalat száma 15 százalékkal nőtt az előző évi rekordhoz képest, és 46 százalékkal haladta meg az ötéves (2015-2019) átlagot.
    

A kockázat tőke volt a vállalati befektetések mozgatórugója 2020-ban; a befektetők 474 induló és bővülő vállalkozást támogattak 358 millió eurós összértékű befektetéssel - ami csak 4 százalékkal alacsonyabb a 2019-ben elért történelmi csúcsnál. A teljes magántőke befektetések összege tavaly 1,7 milliárd euróra csökkent, főként a 300 millió eurót meghaladó tőkekötelezettséggel járó nagy kivásárlási ügyletek hiánya miatt. Lengyelország adta a régió teljes beruházási értékének egynegyedét (431 millió euró) és a finanszírozásban részesülő vállalatok egyötöde lengyelországi. Beruházási érték szerint őket követte Észtország (teljes befektetett érték 21 százaléka), Csehország (17 százalék), Magyarország (14 százalék), végül Horvátország (9 százalék).
    

A befektetési ügyletszámot vizsgálva Magyarország volt az első, 236 vállalat jutott 226 millió euró támogatáshoz, ebből 220 kockázati tőke volt. Lengyelország összesen 105 új beruházásról számolt be, ebből 82 volt kockázati ügylet. A teljes régióban az információs és kommunikációs technológia szektorban lévő cégek jutottak a befektetések feléhez, ezt követte a fogyasztási cikkek és szolgáltatások iparág.
    

A nyilvános tőzsdei bevezetések erős évet zárták a magántőke kiszállások révén, jelezve a kelet-közép-európai országokban létrehozandó vállalatok erejét és lehetőségeit. A kiszállások 47 százalékkal, 1,4 milliárd euróra nőttek a beruházások korábbi bekerülési költségein mérve, a nyilvános tőzsdei jegyzések pedig rekordértéket, 690 millió eurót értek el. Tavaly a kelet-közép-európai régió több mint kétszeresére (5,8 százalékra) emelte az európai kiszállási érték arányát a jelentés szerint.
    

A régió magántőke forrásbevonása 1 milliárd euróra csökkent, mivel a térség nagy alapkezelői nem hoztak létre új alapokat. Ugyanakkor a kockázati tőkeszektor 667 millió eurót gyűjtött össze 2020-ban, ami a rekordok közül a második legmagasabb. Mindez tartósan magas szintű befektetési tevékenységet vetít előre a következő években - áll a HCVA közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com