Májusban 30,6 százalékkal csökkent a román ipari termelés éves összevetésben

Májusban a nyers adatok szerint 30,6 százalékkal csökkent a román ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.A szezonális és naptárhatással kiigazított adat szerint a visszaesés 28 százalékos volt, ugyanakkor májusban az előző hónaphoz mérten a nyers adatok szerint 22,2 százalékkal nőtt az ipari termelés, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint pedig 15,1 százalékkal.

    
Az első öt hónapban az ipar kibocsátása 17,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten, a kiigazított adat szerint 17,2 százalékos volt a visszaesés. A január és május közötti időszakban mindhárom nagy ágazatban csökkenést jegyeztek, így a feldolgozóipar kibocsátása 19,7 százalékkal esett vissza, a bányaiparban a termelés 9,8 százalékkal mérséklődött, míg az elektromos-, hőenergia és gáz termelése, illetve szolgáltatása 6,1 százalékkal zsugorodott.
    

Az első öt hónapban az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele 14,9 százalékkal volt kisebb a tavalyi év azonos időszakához mérten. Az új megrendelések 14,9 százalékkal csökkentek a tavalyi év azonos időszakához mérten. Májusban 32,7 százalékkal kevesebb új megrendelés volt a tavalyi ötödik hónaphoz mérten, ugyanakkor áprilishoz képest 19,1 százalékos növekedést jegyeztek fel. Tavaly egész évben 2,3 százalékkal csökkent a román ipari termelés a nyers adatok szerint az előző évhez mérten.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com