Mandiner: az Eurostat szerint Magyarországon a legolcsóbb a gáz az EU-ban

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a legolcsóbb a gáz európai uniós szinten - írta a Mandiner csütörtökön.A lap azt írta, hogy az Eurostat csütörtökön tette közzé a 2023 első félévére vonatkozó gáz- és villamosenergia-árváltozás adatait, eszerint 22 tagállamban emelkedett a háztartási villamosenergia ára. Mint írták, a legnagyobb emelkedést (plusz 953 százalék) Hollandiában jelentették, emellett Litvániában és Romániában volt a legmagasabb (plusz 88 százalék és plusz 77 százalék) a növekedés.
    

Úgy folytatták, hogy azért növekedhetett ennyire Hollandiában az energia ára, mert ott a 2022-ben bevezetett adókedvezményeket 2023-ban nem folytatták, sőt, a háztartások számára megduplázódott a villamos energiára kivetett energiaadó. A "brutális drágulás" mellett volt, ahol olcsóbb lett az áram, a nemzeti valutában kifejezett legnagyobb csökkenést Spanyolországban (mínusz 41 százalék), illetve Dániában (mínusz 16 százalék) regisztrálták. Mellettük csökkent még Portugáliában (mínusz 6 százalék), Máltán (mínusz 3 százalék), és technikailag Luxemburgban is, bár ott csupán 0,4 százalékkal - írták.
    

A lap cikke szerint Magyarországon 24 százalékkal drágult az áram, amely adattal az ország a középmezőnybe tartozik, viszont fontos kiemelni, hogy még a drágult árral számolva is, uniós szinten a második legalacsonyabb nálunk az áram ára. A gázár változása kapcsán is hasonlóan "elkeserítő" képet mutatnak a friss adatok: nemzeti valutában mérve a gázár Lettországban 139 százalékkal nőtt, Romániában 134 százalékkal, Ausztriában 103 százalékkal, míg Hollandiában 99 százalékkal - olvasható.
    

A "tornasor" másik végén Észtország, Horvátország és Olaszország áll, ahol 0,6 százalék és 0,5 százalék közötti mértékben csökkent a gázár - tették hozzá, azzal együtt, hogy Magyarország itt a sor végén áll, csupán 17 százalékkal növekedtek a háztartások által fizetendő gázárak, amely növekedéssel együtt is Magyarországon a legolcsóbb a gáz, uniós szinten.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com