Manpower: a hazai cégek közel harmada létszámbővítéssel kezdi a jövő évet

A jövő év első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a pénzügyi és ingatlanpiaci területen működő cégeknél számíthatnak élénk munkaerőkeresletre - derül ki a Manpower Magyarország kedden közzétett munkaerőpiaci előrejelzéséből.Az egyes régiókat vizsgálva jelentősek az eltérések.

A legszélesebb körben a Dél-Alföldön (+21 százalék) és az Észak Alföldön (+17 százalék) várnak létszámbővülést, de Közép-Magyarországon és Budapesten (+13 százalék) és Észak-Magyarországon (+11 százalék) is az országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai. Ugyanakkor a Dunántúl régióiban  (-8 százalék) többen számítanak elbocsátásra, mint munkaerőfelvételre, a nyugati országrész többi területén pedig sem számottevő növekedés, sem csökkenés nem várható.
    

Az egyes szektorokat vizsgálva szintén számottevő eltérések tapasztalhatók. A legnagyobb felfutást az IT  (+39 százalék), illetve a pénzügy és ingatlan (+29 százalék) ágazatokban várják, de átlag felett bővíthetnek létszámot a kommunikációs szolgáltatások (+17 százalék), a logisztika és autóipar (+17 százalék), valamint az alapanyag- és feldolgozóipar (+13 százalék) területén is. A legkisebb mértékű bővülésben az egészségügy és élettudományok (+3 százalék), a fogyasztói javak és szolgáltatások (+2 százalék), illetve az energia és közmű (0 százalék), területén működő vállalatok, szervezetek bíznak.
    

Cégméret alapján csoportosítva a válaszokat az állapítható meg, hogy a kis- és közepes méretű vállalatok kimutathatóan optimistábbak, mint az ezer főnél nagyobb létszámú cégek. A ManpowerGroup a világ 41 országában, több mint 40 ezer munkáltató körében végezte el negyedéves felmérését, amelynek keretében Magyarországon a munkáltatók 525 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com