Manpower: újból aktívan toboroznak a magyarországi cégek

A hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét az idei harmadik negyedévben, csökkentést 18 százalékuk jelez - közölte a Manpower Magyarország csütörtökön az MTI-vel, munkaerőpiaci előrejelzése alapján.A ManpowerGroup a világ 41 országában, csaknem 39 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, amelynek keretében Magyarországon a munkáltatók 511 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.
    

A közlemény szerint a 12 százalékos hazai létszámbővítési mutató országos átlag, amelytől az egyes szektorokat vizsgálva jelentős eltérések tapasztalhatók. A legnagyobb felfutást az IT, a logisztika és autóipar, valamint az energia- és közműszektorokban várják. A legkisebb mértékű bővülésben a kommunikációs szolgáltatások, az egészségügy és élettudományok, illetve az alapanyag- és feldolgozóipar területén működő vállalatok, szervezetek bíznak.
    

A régiók között is jelentős eltérések vannak. A legszélesebb körben Közép-Magyarországon, az Észak-Alföldön és Budapesten várnak létszámbővülést, ugyanakkor Nyugat- és Közép-Dunántúlon jóval több elbocsátásra, mint munkaerő-felvételre számítanak. A Dél-Alföldön a várakozások az országos átlag közelében alakulnak, miközben Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon sem számottevő növekedés, sem csökkenés nem lesz a várakozások szerint.
    

A korábbi negyedévekben a nagyobb cégek jóval optimistábbak voltak, a következő negyedéves időszakra vonatkozóan azonban nincs jelentős eltérés cégméret szerint, valamennyi kategória értékei a 12 százalékos átlag körül alakulnak. Fehér Tamás, a ManpowerGroup Magyarország és Horvátország ügyvezető igazgatója a közleményben hangsúlyozta: a várakozások szerint jócskán maga mögött hagyja az év első felében tapasztalható időszakos mélypontot a hazai munkaerőpiac. Az autóiparban ismét jelentős munkaerő-szükséglet mutatkozik az iparágban bejelentett beruházási hullám hatására, a feldolgozóipar viszont továbbra is stagnálásközeli állapotban maradhat - emelte ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com