ManpowerGroup: optimizmus övezi a munkaerőpiac harmadik negyedévét

A ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzése 8 százalékos létszámbővítési mutatót tartalmaz a harmadik negyedévre, ez a munkaerőpiaci bővítési szándék olyan magas szintjét mutatja, amilyen legutóbb 2019 első negyedévében volt.A munkaerő-közvetítő cég kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a ManpowerGroup a világ 43 országában 45 ezer munkáltató körében végzi negyedévente reprezentatív felmérését, ennek keretében Magyarországon 607 munkáltatót kérdeztek meg harmadik negyedéves munkaerő-felvételi szándékáról.

    
A következő negyedévben a hazai munkáltatók 12 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét, míg csökkentést csak 4 százalékuk tervez. Az ebből képzett 8 százalékos létszámbővítési mutató 6 százalékponttal haladja meg az előző negyedévit, egy évvel korábban pedig értéke mínusz 6 százalék volt. A megkérdezettek 83 százaléka nem tervez változást, egy százalék nem tudott még válaszolni erre a kérdésre.
    

A 43 országra kiterjedő globális előrejelzés alapján Hong Kongon kívül mindenütt az alkalmazotti létszám bővülésére számítanak, a magyarországi kilátások a 43-as listán a 25. helyen állnak. "Friss adataink azt mutatják, hogy a cégek már egyértelműen a járvány utáni gazdasági kihívásokra, a várható konjunktúra igények kielégítésére készülnek" - mondta Fehér Tamás, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója a közlemény szerint.
   

A magyarországi felmérés alapján a legnagyobb felfutást (17 százalék) az étterem-vendéglátás szektorban várják. A nagy- és kiskereskedelemben, a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén átlag feletti a munkáltatók várakozása (11 százalék), a gyártás területén átlag körüli, az építőiparban mindössze 3 százalék.
   

A regionális eltérések is jelentősek: a legszélesebb körű létszámbővülést a Közép-Magyarországi Régióban (18 százalék) a legalacsonyabbat a Dél-Alföldön (3 százalék) és Nyugat-Magyarországon (2 százalék) mutatta a felmérés. A létszámnövelés tervezett aránya a közepes, 50 fő feletti és a nagy, 250 fő feletti cégeknél a legnagyobb: 12, illetve 14 százalékos.
   

A felmérésben a válaszadók 77 százaléka mondta azt, hogy nehezen talál megfelelő munkaerőt bizonyos állásokra, ez az évtized legmagasabb ilyen értéke. A legnagyobb hiányt e szempontból a gyártás-termelés, a működtetés-logisztika, az adminisztráció-irodai támogatás és az IT-adatkezelés területén jelezték. A ManpowerGroup naponta több mint 600 000 munkavállalót és több mint 400 000 vállalatot kapcsol össze világszerte. 80 országban közel 3500 irodája van. A cég évente mintegy 3,4 millió munkavállaló elhelyezkedésében segédkezik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com