Már 23 ezren jelentkeztek az ingyenes hivatásossofőr-képzésre

Már 23 ezren jelentkeztek az állami finanszírozású hivatásos gépjárművezetői képzésre, amely során hatezer ember kap lehetőséget a tanfolyam elvégzésére és elhelyezkedésre - tájékoztatta a program egyik szervezője, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) pénteken az MTI-t.NiT HungaryAz Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) és a NiT Hungary csütörtökön állapodott meg arról, hogy a gépjárművezetői létszámhiány feltöltésére az OFA ingyenes szakirányú képzést (C, D, E kategóriás jogosítvány) és a munkaköri követelményeknek való megfelelést elősegítő szolgáltatásokat - egyebek mellett alkalmassági vizsga lebonyolítását - nyújt országosan, de kiemelten a Közép-magyarországi régióban.

A NiT Hungary a program menetéről az MTI érdeklődésére elmondta: a képzésre jelentkező, 21. évét betöltött fiatal tanulmányi szerződést köt leendő munkáltatójával, majd amikor végez, ott kell elhelyezkednie. Jelezték: komoly kiválasztási folyamat lesz, mivel sokszoros a túljelentkezés.

Közép-magyarországi régióban már kiválasztották a képzést lefolytató iskolákat, a többi régióra akkor kerül sor, amikor itt már elkezdődtek a tanfolyamok - tájékoztatott a NiT Hungary. A közúti közlekedési szolgáltatók a magyar bruttó hazai termék (GDP) hat százalékát adják, a mostani programmal jelentősen nőni fog a versenyképességük az európai piacon - tették hozzá.

A NiT Hungary a belföldi és nemzetközi áru-, és személyszállító tevékenységet végző, magyarországi székhelyű gazdálkodó szervezetek és egyéni vállalkozók országos szakmai érdekképviseleti szervezete, amely mintegy 3200 tagvállalkozást tömörít.

A NiT stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM), aktív résztvevője volt annak a munkacsoportnak, amely az NFM koordinálásában áttekintette a C, D és E kategóriás gépjármű-vezetői engedély megszerzéséhez szükséges speciális szakmai képzés állami támogatási lehetőségeit.

Az OFA célja a foglalkoztatás és munkahelymegőrzés elősegítése, innovatív foglalkoztatási formák támogatása, a foglalkoztatást, a munkaerő-piaci integrációt szolgáló programok, projektek végrehajtása - áll a közleményben.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szeptember 19-én jelentette be, hogy mintegy ötmilliárd forintos európai uniós és hazai forrásból csaknem hatezer ember gépjárművezető-képzését finanszírozza a kormány.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com