Már igényelhetőek a Demján Sándor Program EXIM-es termékei

Az EXIM Magyarország a Demján Sándor Program keretében öt új finanszírozási konstrukciót nyit meg a vállalkozások előtt, amelyek célja a fenntartható fejlődés támogatása, a magyar vállalkozások exportképességének erősítése, valamint külföldi beruházásaik finanszírozása. Az új konstrukciókra a vállalkozások hétfőtől már be is nyújthatják a hitelkérelmeiket a kereskedelmi bankoknál, illetve az EXIM-nél - közölte az EXIM az MTI-vel hétfőn.Kiemelték: a Demján Sándor Program 2025-ben 1400 milliárd forint megmozgatásával járul hozzá a hazai vállalkozások fejlesztéseihez, amellyel a kormány a 3 százalékot meghaladó GDP-növekedési célkitűzést kívánja elérni.

A tájékoztató szerint az EXIM Magyarország újraindítja többek között a korábbi Jövő exportőrei beruházási hitelt, amelyet az exportáló és nem exportáló vállalkozások egyaránt elérhetnek.

A hitel támogatja a kapacitásbővítést, új termékek bevezetését, innovatív technológiák alkalmazását, valamint gépek, berendezések és immateriális javak beszerzését.

Az ügyfelek számára különösen előnyös a kedvező, fix kamatozás: forint alapon évi 5,2 százaléktól 7,2 százalékig, euróban pedig 3,75 százaléktól 5,75 százalék közötti kamattal érhető el a konstrukció, legfeljebb 10 éves futamidővel.

A közlemény szerint az EXIM Magyarország ismét elérhetővé teszi a Jövő exportőrei zöld beruházási hitelt is, amely a hazai vállalkozások energiahatékonysági, megújulóenergia-termelő és egyéb zöld beruházásait támogatja nemzetközi versenyképességük támogatása érdekében.

Az EXIM 100 milliárd forintot dedikáltan zöld beruházások finanszírozására különít el. A konstrukció kimagaslóan kedvező, fix - forint alapon évi 3,2 százalék és 5,2 százalék, euróban pedig 2,75 százalék és 4,75 százalék közötti kamatozással érhető el. Ráadásul a támogatási jogcímtől függően saját erő sem szükséges.

Szintén újraindul az exportőröket és elsőkörös beszállítókat célzó Exportélénkítő beruházási hitel, amely exportkapacitást generáló beruházások - legyenek azok megkezdett vagy új projektek - finanszírozására igényelhető, az agrárszektorban is. A hitel fix kamatozású, a kamat mértéke forint alapon évi 6,8 százaléktól 10,2 százalékig, euróban 3,31 százaléktól 6,7 százalékig terjed. A futamidő akár 10 év is lehet - írták.

Az Exportélénkítő lízing olyan vállalkozások számára nyújt nyíltvégű és zártvégű pénzügyi lízinget, amelyek exporttevékenységük bővítéséhez, nemzetközi versenyképességük növeléséhez vagy belföldi beruházásaik megvalósításához keresnek gyors finanszírozási megoldást.

A konstrukció az exportőrök és elsőkörös beszállítók igényeire szabva segíti műszaki és egyéb berendezések, gépek, haszongépjárművek, valamint mezőgazdasági eszközök beszerzését. A konstrukció szintén fix kamatozású, a kamat mértéke forint alapon évi 6,8 százaléktól -10,2 százalékig, euróban 3,31 százaléktól 6,7 százalék között alakul, a futamidő pedig legfeljebb 5 év - közölték.

A nemzetközi szinten is versenyképes hazai vállalatok számára az EXIM elindította a Kifektetési hitelt, amely a nagyobb volumenű, külföldi befektetéseket hivatott támogatni. A konstrukció legalább 2 milliárd forintos hitelt biztosít európai országokban cégrészesedés-vásárlásra, ingatlanbefektetésre, valamint többségi tulajdon megszerzésére. A hitel fix kamatozással, piaci árazás mellett, legfeljebb 10 éves futamidővel érhető el, az EXIM Magyarország közvetlen finanszírozásában.
Közölték, hogy a hiteligényeket elsősorban a kereskedelmi bankokon keresztül lehet benyújtani, szektormegkötés nélkül. A Kifektetési hitel iránt az EXIM Magyarországnál közvetlenül lehet érdeklődni. A konstrukciók végső ügyfélkamata függ az aktuális kamatkörnyezettől, a hiteligénylő ügyfél minősítésétől és az ügylet fedezettségétől.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com