Már több mint 700 ezer ügyfél vezeti az értékpapírszámláját a Magyar Államkincstárnál

Az állampapírok iránti kereslet növekedésével már több mint 700 ezer lakossági ügyfél vezeti az értékpapírszámláját a Magyar Államkincstárnál (MÁK), ezért is fontos további állampapír-értékesítési pontok nyitása - mondta Bugár Csaba, a kincstár elnöke szerdán, Pilisvörösváron.Bugár Csaba a járási hivatalban megnyíló állampapír-értékesítési pont megnyitóján elmondta, 2022-ben egy év alatt több mint 132 ezren nyitottak számlát, így az év végére már 660 ezer lakossági befektető számláját vezette a kincstár. Hozzátette, hogy az inflációkövető állampapíroknak köszönhetően az idei év első másfél hónapjában már 40 ezer új számlát nyitottak, így a MÁK által kezelt lakossági értékpapírszámlák száma mára meghaladja a 700 ezret, azaz az állampapír tulajdonos lakossági ügyfelek 50 százaléka vezeti a számláját a kincstárnál. Az online térben történő számlanyitás is erősen fejlődik, mára már minden harmadik ügyfél online nyit számlát.
    

A Magyar Államkincstár vezetője elmondta, hogy a mostani új helyszín megnyitását is a növekedés tette szükségessé. Pest vármegyére azért esett a választás, mert az állampapír forgalmazásban Budapest és a Pest vármegyei régió az 50 százalékát teszi ki az állampapír állománynak és 40 százalékát az ügyfélállománynak. Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja arról beszélt, hogy a járási hivatalok azért is segítenek az állampapír-értékesítési pontok létrehozásában, mert ez a befektetési forma ma a legbiztonságosabb.
    

Tavaszi Zsolt, az államkincstár elnökhelyettese elmondta, hogy a csütörtökön megnyíló pilisvörösvári értékesítési pont után még ebben a hónapban újabb állampapír-értékesítési pontot nyitnak Pest vármegyében:  február 20-tól Veresegyházán lesz elérhető még egy kirendeltség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com