Márciustól már helyi adókat is be lehet fizetni a Díjnet szolgáltatásával

Márciustól már helyi adók is befizethetők a Díjnet iCsekk mobilfizetési szolgáltatásán keresztül a közművek, telekommunikációs cégek, biztosítók és egyéb szolgáltatók számlái mellett - közölte a Díjnet Zrt. az MTI-vel hétfőn.A tájékoztatás szerint az országban elsőként Kiskunhalas és Hódmezővásárhely lakosai, illetve a települések helyi vállalkozásai élhetnek összesen 11 féle adónem - adók, pótlékok, illetékek - egyszerű, elektronikus kiegyenlítésének lehetőségével.  A Díjnetnél azzal számolnak, hogy a szolgáltatáshoz már csatlakozott két önkormányzatot tucatnyi további helyhatóság követhet majd.

    
A független e-számlakezelő rendszer, a Díjnet iCsekk néven futó fizetési megoldása az eddigi papíralapú adófizetést váltja ki. Az ügyfél az önkormányzattól kapott adóegyenleg-értesítőn feltüntetett QR-kódot leolvasva néhány gombnyomással, mobiltelefonja segítségével tetszőleges helyen és időben fizetheti be adóját. Ehhez le kell töltenie az ingyenes - iOS és Android platformon egyaránt elérhető - iCsekk alkalmazást az okos készülékére, az adónemek kiegyenlítésére pedig bármilyen, internetes fizetésre alkalmas bankkártya vagy hitelkártya felhasználható.
    

A közlemény idézi Garamszegi Tamást, a Díjnet Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta: a korszerű fizetési módszerek - különösen, ha azokhoz a mobilfizetés mellett e-számlaküldési szolgáltatás is kapcsolódik majd - már rövidebb távon is jelentős költségmegtakarítást eredményeznek az önkormányzatok számára, miközben az egyszerű fizetési lehetőség miatt a kinnlevőségek összege is érezhetően csökkenthető. Közlése szerint jelenleg is több száz önkormányzattal tárgyalnak a rendszerhez történő csatlakozásról, és már a közeljövőben számos további település, illetve budapesti kerület lakóinak lesz lehetősége a helyi adók egyszerű, elektronikus befizetésére.
    

A Magyar Posta és a Takarék Csoport közös tulajdonában lévő Díjnethez csatlakozott számlakibocsátók száma jelenleg 30. A Díjnet regisztrált ügyfeleinek száma meghaladja a 675 ezret, 11 év alatt a rendszeren keresztül közel 45 millió darab számlát mutattak be - ebből csak tavaly 9,2 milliót -, amelyből 4,4 milliót a rendszeren belül bankkártyával, mobiltelefonos fizetéssel, internetbanki fizetéssel, illetve csoportos beszedési megbízással rendeztek az ügyfelek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com