Másfél milliárd forintból fejlesztik a szarvasi gyógyfürdőt

Másfél milliárd forint hazai forrásból fejlesztik a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőt, a beruházás várhatóan másfél év múlva kezdődik.Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő közösségi oldalán számolt be arról, hogy három szabadtéri medencét építenek élményelemekkel (csúszdával, sodróvizes medencével és jakuzzis ülőrésszel), valamint kiszolgáló létesítményekkel kiegészítve. A kormány 125 millió forintot már biztosított a megvalósíthatósági tanulmány és a műszaki tervek elkészítésére, a közbeszerzés lebonyolítására és a projektmenedzsmentre - írta.

    
Dankó Béla szerint a fürdőfejlesztés a már meglévő attrakciókkal - mint az állatpark, az arborétum, a makettpark, a Vízi Színház, a csaknem félmilliárdból megújult Tessedik Sámuel Múzeum vagy a szárazmalom - tovább növeli a mintegy 15 ezres lélekszámú település látogatottságát. Szarvason a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint 2020-ban 28 ezer vendég szállt meg közel 80 ezer vendégéjszakát generálva. Ennek 97 százaléka belföldi vendég volt.
   

Az 1902-ben, eredetileg tisztasági fürdőnek épített Szent Klára gyógyfürdő látogatottsága évi 44 ezer körül mozog. A fürdőben a település felszíne alól, 200-280 méter mélyről kinyert, 40-50 fokos gyógyvíz szolgál főként mozgásszervi betegségek kezelésére. A létesítményt 2000-ben már elkezdték fejleszteni, ekkor készült egy sportmedence, egy kisebb látványmedence és felújították a majd száz éves részeket is.
    

Békés megyében több fürdő fejlesztését jelentették be a közelmúltban hazai forrásból. A Gyulai Várfürdő 2,9 milliárdból; a békési Gyógyfürdő és Uszoda mintegy 2,4 milliárd forintból; a gyomaendrődi Liget fürdő közel 1,3 milliárdból újulhat meg. Az ugyancsak Békés megyei Sarkadon közel egymilliárd forintból tanuszoda épül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com