Matolcsy: a jegybank eredményesen, nyereségesen gazdálkodott 2019-ben

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eredményesen, nyereségesen gazdálkodott 2019-ben - mondta Matolcsy György jegybankelnök éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában hétfőn. A bizottság elfogadta az MNB 2019-es üzleti jelentésének és beszámolójának benyújtását 10 igen és 5 nem szavazattal.Matolcsy György hangsúlyozta, hogy az MNB hozzájárult a magyar gazdaság növekedéséhez, a világ jegybankjai között kivételes sikert ért el, mert a középtávú célon belül tudta tartani az inflációt, amely átlagosan 3,4 százalékos volt tavaly, az Eurostat szerint is. Jelezte: az unió jegybankjai közül csak az osztrák ért el hasonló eredményt, semelyik másik nem teljesítette - még az Európai Központi Bank (EKB) sem - a saját maga által kitűzött inflációs célt.

    
Az infláció a láthatatlan veszély, ahol nincs infláció, ott nincs megtakarítás, és nagy bajban van a befektetői közösség is - mondta.

A képviselői kérdésekre közölte: nulla százalék körüli inflációval nem lehet gazdaságot működtetni, és megerősítette, a jegybank nem számol inflációt, azt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Eurostat szerinti nemzetközi standardoknak megfelelően méri. Azt veszik adottnak, a jegybank azzal számol - mondta.
    

Ismertette: az MNB-nek 2019-ben 254,7 milliárd forint nyeresége volt, és 250 milliárd forintos osztalékot fizetett be a költségvetésbe, segítve a válságkezelést. Az aranytartalékon elért árfolyamnyereség adta a 2019-es év rekordnyereségének döntő részét, a kamatnyereség 50 milliárd forint volt. Egyetlen eredményt sem lehetett volna elérni a kormány, az Országgyűlés és a jegybank stratégiai szövetsége nélkül - hívta fel a figyelmet. Megjegyezte, hogy az eredmény felhasználásáról az igazgatóság dönt, amihez a kormány kéréseit tartják meghatározónak, a kormány pedig azt kérte, hogy fizessenek osztalékot.
    

Felvetésre rámutatott: azért állítják, hogy a Trianon utáni 100 év legsikeresebb évtizede zárult le 2019-ben, mert növekedés és az egyensúly egyszerre volt jelen, arra szavai szerint érdemes büszkének lenni, és "jó lenne megismételni". Visszautasította, hogy a jegybank mozgástere szűkült volna. A 2013-2019 között meghozott intézkedések egyértelműen tágítják 2020-tól az MNB mozgásterét a jegybankelnök szerint. Példaként említette, hogy a cseh jegybank mérlege a cseh GDP 62 százaléka, az EKB mérlege az eurózóna GDP-jének 54 százalékát teszi ki, és meredeken nő.


Matolcsy György szerint ez világosan jelzi, hogy "mi megtehettük, hogy 24 százalékról 38 százalékra, és valószínűleg tovább vigyük fel a jegybank mérlegét". Tágult az MNB mozgástere, mert helyes költségvetés-konszolidációra épülő, monetáris politikai fordulat történt - jelentette ki. A GDP jelentős visszaesése egyértelműen a járványnak, az egészségügyi válságnak tudható be. Ráadásul a koronavírus-válság a legerősebb pontjain ütötte meg a magyar gazdaságot: a beruházásoknál, az exportnál, és a turizmusnál. Innen azonban vissza lehet lépni, sajnos nem egy éven belül, hanem két év alatt - mondta.
    

Hangsúlyozta, hogy a válságkezelés Magyarországon idáig sikeres volt, dobogós az unión belül. Az MNB idén négyezermilliárd forinttal járul hozzá a magyar gazdaság, a költségvetés, a pénzügyi rendszer működéséhez. Ez az év vége felé közelebb lesz a GDP 9 százalékához. Megismételte: a jegybanknak nincs árfolyamcélja, nem is lehet.


Az inflációs célkövető rendszerben az egyetlen horgony a középtávú inflációs cél. Semmi más nem befolyásolja az MNB monetáris politikáját - húzta alá. Megjegyezte azt is, 1 százalékos árfolyamváltozás 0,1-0,2 százalékos inflációs változást okoz, mérik az árfolyamhatást, de nem tudják befolyásolni a piacon kialakuló dinamikákat, mozgásokat. Árfolyamcélja sincs az MNB-nek ahogy eredménycélja sincs - szögezte le a képviselők felvetésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com