Matolcsy György: az eurózóna válságkezelése a magyarhoz képest kudarcot vallott
Az eurózóna hagyományos eszközökre alapozó válságkezelése kudarcot vallott az újszerű megközelítésekre és célzott válaszokra épülő magyar modell tükrében, elsősorban az eurózóna, illetve az unió gazdaságpolitikai és politikai felfogása miatt - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.Matolcsy György a háromnapos esemény nyitónapján tartott előadásában hangsúlyozta: fontos, hogy mindannyian tisztában legyünk azzal, hogy a 2010 óta tartó, forintra épülő magyar válságmenedzselés sikeres volt. Rámutatott: míg az unió hazánkhoz hasonlóan mély és átfogó válságjelenségekkel küzdő déli tagállamai megszorító intézkedéseket hoztak, Magyarország pont az ellenkezőjét tette.
Mindez az érintett tagállamokban gazdasági visszaesést és romló egyensúlyi mutatókat eredményezett, míg Magyarországon költségvetési fordulat állt be, a mérlegek egyensúlyi irányba mozdultak el és a gazdaság fenntartható pályára állt - húzta alá a jegybank elnöke.

(Forrás: MTI)
Hozzászólások