Matolcsy: Magyarországnak nyertesnek kell lennie a következő években

Magyarországnak nyertesnek kell lennie a következő években, ehhez fenn kell tartani a konjunktúrát, emellett 2030-ig folyamatos lépésekben erősíteni kell az ország versenyképességét - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke pénteken Budapesten, az "Iránytű a négy százalékhoz" címmel megrendezett Figyelő Top200 konferencián, melynek központi témája a versenyképesség volt.Az MNB elnöke jelezte: fel kell készülni egy következő válságra is, ami egyúttal óriási lehetőség is, mert úgy kell felkészülni, hogy Magyarország nyertesen kerüljön ki belőle. Ez megvalósítható, Lengyelország példája már megmutatta, hogy jól, sikeresen is lehet válságot kezelni - mutatott rá Matolcsy György.

    
A jegybankelnök a konferencia bevezető előadásában szólt arról, hogy a XXI. század következő éveiben három fő kihívással kell szembenézni, ezek közé sorolta a migrációt, a technológiai fejlődést és a pénzügyi folyamatokat.

Mindhárom kihívás esetében Magyarország a 2010-es években jó válaszokat adott - tette hozzá a jegybankelnök.
    

Matolcsy György kiemelte: Magyarország 2010-től 12 nagy fordulatot hajtott végre, legelőször is gazdaságpolitikai és monetáris fordulatot, most pedig elindult a versenyképességi fordulat megvalósítása felé. Matolcsy György szerint a fő gazdaságpolitikai cél, hogy az államadósságon belül nullára csökkenjen a devizaadósság aránya, valamint el kell érni, hogy az ország bevezesse az egyszámjegyű személyijövedelem-adót. A devizaadósság további csökkentése érdekében új állampapír-kibocsátási stratégiát kell kidolgozni és bevezetni - mutatott rá.
    

A jegybankelnök emlékeztetett: az elmúlt száz évben, 1918 és 2018 között összesen hét nagy válság csapott le a térségünkre. Ezek közé tartozott az I. világháborútól kezdve a nagy gazdasági világválságon át a 2008-as globális pénzügyi válság. Az első válság-időszakokban viszonylag jól teljesített az ország, aminek az első éveit a bethleni konszolidáció jelentette - mutatott rá az MNB elnöke. Szólt arról is, hogy a II. világháború után, 1945-1947 között sikeres volt az újjáépítés korszaka, de utána már csak kudarccal végződő válságkezelések jöttek.
   

Matolcsy György kiemelte: az ország sikeres szakaszai rövidek voltak, míg a kudarccal végződő időszakok "árnyéka" hosszasan elnyúlott. Hangsúlyozta, hogy 2010-től végrehajtotta az ország azokat a fordulatokat, amelyek hozzájárulnak a tartós felzárkózási pályához. Az ország számára fontos tapasztalat, hogy sokszor nyertesként jött ki egy-egy válságból, de abból is tanulni kell, hogy sok esetben veszített ezek során. A tanulságokból az következik, hogy nem szabad hibázni sem a politikában, sem a gazdaságban - emelte ki a jegybank elnöke.
    

Matolcsy György rámutatott: az elmúlt időszakokat nézve a legnagyobb hiba a 2002-2008 közötti devizahitelezés növekedése volt. Jelezte: szembe kell nézni azzal, hogy a régióval együtt haladunk, mozgunk. Komoly, Magyarország előtt álló feladat, hogy 2030-ig folyamatosan erőssödjön a versenyképessége - tette hozzá.
    

A politikai stabilitás, a helyes gazdaságpolitika és jó pénzpolitika érvényesítése lehet a kulcsa egy ország gazdasága sikeres felzárkózásának, mindezek napjainkban fennállnak Magyarországon - emelte ki Matolcsy György, hozzátéve, "öles léptékben kell haladni a versenyképesség biztosítása terén". A jegybankelnök hangsúlyozta: a demográfia, a humán tőke, az intézmények és az ötletek négyszögében alakul a sikeresség, mint azt az egyik most Nobel-díjat kapott világhírű közgazdász is megfogalmazta. A demográfiai fordulatot teljessé kell tenni, a pénzrendszer átalakítását is folytatni kell - tette hozzá.
    

Az MNB elnöke kiemelte: a kormány kész a versenyképességi fordulat felgyorsítására, az MNB is támogatja a folyamatot, ennek érdekében a jegybank a korábbi 180 pontból álló csomagját év végéig 300 pontos versenyképességi javaslatcsomagra egészíti ki. A versenyképességet segítő lépések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy évente egy-másfél százalékponttal emelkedjen a növekedés - mondta végezetül Matolcsy György.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com