Mavir: elérte a 2 ezer megawattot a belföldi napelem-teljesítmény

Az utóbbi években jelentősen bővült a napenergia-hasznosítás Magyarországon, így mostanra elérte a 2 ezer megawattot a napelemek összteljesítménye - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) az MTI-vel szerdán.A napelemek összteljesítménye már majdnem akkora, mint a paksi atomerőmű 2012,8 megawattos beépített kapacitása, bár a rendelkezésre állásuk nem hasonlítható össze.

Paks több mint 90 százalékot teljesít, míg a napelemek kihasználtsága 2020-ban nem érte el 20 százalékot, és a napsütéses napokat számolva is csak 33,4 százalék. A Mavir ezért azt hangsúlyozza, hogy a két technológia nem versenyez, hanem kiegészíti egymást az energiatermelésben.     


A napelemek összteljesítményét nagyobb részben, 1361,3 megawattos kapacitással az ipari méretű, vagyis a legalább 50 kilowattos naperőművek fedezik a Mavir adatai szerint. Terjedésük 2015-ben vett lendületet, ugyanis ekkor több mint a  háromszorosára nőtt a teljesítményük az előző évihez képest. 2017-ben már meghaladták a 100 megawattot, a keddi adatok szerint pedig a teljes belföldi erőműpark összes beépített összteljesítményének 13,8 százalékát teszik ki. A háztartási méretű napenergia-hasznosítás egyenletesebben nőtt, és csak 2017-ben gyorsult fel. Teljesítményük szeptember végére meghaladta a 640 megawattot - írták.     


A jelentős mértékű bővülés próbára teszi a villamosenergia-rendszer egyensúlyát, de a Mavir ezzel együtt is fontosnak tartja, hogy új egységekkel gyarapodjon a megújuló energiák termelése - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com