Még mindig a gödör mélyén van Magyarország

A GKI által napvilágra hozott legfrissebb gazdasági elemzésből kiderült, hogy habár a recessziós helyzethez képest az év elején, de főleg februárban a forint árfolyama 10 százalékkal csökkeni tudott, az állampapír-kibocsájtások sikeresebbnek mondhatók, a CDS felár pedig több mint 200 ponttal csökkent, a kamatszintek még mindig olyan magasságokban vannak, amelyeknek köszönhetően a magyar államadósság hosszabb távon nem finanszírozható.

A gazdaságkutató intézet véleménye szerint jelenleg még nincs a látóhatáron olyan esemény és fordulat, amely elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy az európai piacgazdaságokon helyreálljon a megszokott jogbiztonság, ami alapjaiban fontos volna a költségvetési folyamatok tartós és alapos kiigazításához. Az IMF tárgyalások elhúzódása ráadásul újabb sokként érheti Magyarország pénzügyi megítélését, így nem kizárt egy újabb leminősítés sem a jövőben.

Az Európai Unió legutóbbi előrejelzése szerint 2012-ben 0,3 százalékos visszaesés várható az övezetben, ami a GKI szerint lényegesen rosszabb lesz, véleményük szerint ugyanis a legrosszabb esetben még a 1,5 százalékos visszaesés sem kizárható.

A GKI kutatói elmondták, hogy Magyarország esetében a tavalyi agrárnövekedés elmaradása miatt már 1 százalékponttal csökkenni fog a hazai GDP, a Nokia és a Malév kiesése tovább rontja majd a helyzetet, a belföldi kereslet pedig alapos csökkenésnek indulhat. A gazdaságkutató elemzői szerint a korábbi előrejelzések dacára nem tartják túl valószínűnek, hogy hazánk az idén eléri a 2,5 százalékos államháztartási hiányt, holott a kormányra óriási nyomás nehezedik, hogy három százalék alatt tartsa a deficitet. A GKI éppen ezért közel három százalékos hiányt valószínűsít 2012-re, amit nagyban befolyásolhatnak majd az egyre inkább elhúzódni látszó IMF tárgyalások.

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com