Megállapodott a Metro alkalmazottaival a bérekről

Megállapodott a Metro Kereskedelmi Kft. vezetősége a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a január 1-jétől életbe lépő bérrendezési programról - tájékoztatta a kereskedelmi társaság az MTI-t.A Metro januártól bevezeti a legalacsonyabb garantált munkabért, amely meghaladja a 211 ezer forintot - közölte a vállalat.

Ez több mint 30 ezer forinttal magasabb a jogszabályban előírt garantált bérminimumnál.

    
Az áruházláncnál dolgozók további pótlékokra, valamint  teljesítményfüggő és egyéb juttatásokra is számíthatnak. A Metro közleménye szerint odafigyeltek arra, hogy ne csak a legalacsonyabb jövedelmi szinten lévő munkavállalók részesüljenek a jövő évi béremelésből. Az áruházi (nem vezetői szintű) dolgozók 86 százaléka kap januártól 23 ezer forintot meghaladó munkabéremelést - részletezték.
    

Az áruház vezetőinek, valamint az egyéb kiemelt felelősségű pozíciókat betöltők bére átlagosan 22 ezer forinttal emelkedik. A Metro arról is tájékoztatott, hogy a budapesti áruházakban dolgozó munkatársak külön pótlékot kapnak a fővárosi bérek versenyképességének megtartásáért. Dolgozói kérésnek eleget téve egész évre kiterjesztik a dolgozói vásárlási kedvezményt, valamint a karácsonyi megnövekedett forgalomra, és az ebből adódó leterheltségre tekintettel minden dolgozó Metro-kártyájára egyszeri, nettó 15 ezer forintot kap.
    

A vállalat vezetősége továbbá azt is vállalta, hogy január elsejétől a szakszervezet bevonásával munkacsoportot állít fel az áruházi bérsávok, valamint a targoncás pótlék rendszerének kidolgozására. A munkacsoportnak március végéig kell véglegesítenie javaslatát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com