Megállapodtak az Európai Unió intézményei a közösségi gázirányelv módosításáról

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Megállapodtak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei - a kompromisszumos megoldás bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítését.Az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács képviselőinek a kedd este kezdődött, éjszakába nyúló tárgyalásaik során sikerült tető alá hozniuk az előzetes egyezséget. Az eredeti javaslat célja az volt, hogy a harmadik országokból érkező, tenger alatti vezetékekre is kiterjesszék az uniós szabályozás hatályát, így lehetővé téve az Európai Bizottság számára például az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat-2 jelentősen szigorúbb ellenőrzését.

    
Szakértők szerint az elfogadott megoldás értelmében valóban szigorodik az uniós kontroll az EU-n kívülről induló gázvezetékek felett, azonban a projekt nem kerül veszélybe, csak bonyolultabb, lassabb és drágább lesz befejezni. Miguel Arias Canete uniós klíma- és energiaügyi biztos üdvözölte a megegyezést, amely szerinte "fontos lépés a jól működő, valóban integrált, átlátható, versenyt ösztönző, szolidaritáson és bizalmon alapuló belső gázpiac megteremtése felé".
    

A joghézag bezárásával Európa biztosítja, hogy a közösség előírásai a kívülről érkező gázvezetékekre is vonatkozzanak, az irányelv követelményeit az EU teljes területén, szárazföldön és vízen is alkalmazzák - mondta, hozzátéve, hogy csak nagyon szigorú körülmények között lehetségesek kivételek, és ezek megadásában az Európai Bizottságnak döntő szerepe lesz.
    

A tagállamok uniós nagykövetei előző héten "szinte teljesen egyhangúlag" szavazták meg az ülés előtt utolsó pillanatban tető alá hozott német-francia egyezséget. Az Európai Parlament pedig már tavaly áprilisban elfogadta álláspontját a 2017 novemberében kezdeményezett módosítást illetően, így azonnal megkezdődhetett a tárgyalás az intézmények között.
    

Az előzetes megállapodást még hivatalosan is meg kell erősíteniük az uniós társjogalkotó szerveknek, ez várhatóan a következő néhány hónapban megtörténik. Ezután a tagállamoknak kilenc hónapjuk lesz átültetni az új szabályokat a nemzeti jogba. Sokan élesen bírálják a projektet, amelynek keretében év végéig két új, összesen évi 55 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékkel bővítik a Balti-tenger fenekén húzódó, Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlatot.
   

Oroszország így elméletileg kiiktathatná Ukrajnát mint tranzitállamot, egyetlen útvonalra terelhetné át európai gázszállítmányai 80 százalékát, ráadásul domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné. Az EU a gázfogyasztása 74,4 százalékát importból fedezi. Ezen belül a legnagyobb beszállítónak Oroszország számít, amely a behozatal 42 százalékát adja, Norvégia részesedése 34 százalék, Algériáé 10 százalék. A cseppfolyósított földgáz (LNG) aránya 14 százalék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com