Megbírságolta a HC Központ Kft. hitelközvetítőt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 8 millió forint bírsággal sújtotta a HC Központ Kft.-t, többek között azért, mert nem az elvárható gondossággal közvetített hitelt.A jegybank keddi tájékoztatása szerint célvizsgálatot végeztek a HC Központ Pénzügyi Közvetítő Kft.-nél, amely az Otthon Centrum Holding tagjaként a hitelközvetítői piac jelentős szereplője. A vizsgálat során megállapították: a társaság nem tudta alátámasztani, hogy az ügyfeleknek nyújtott ajánlatai során vizsgálta-e az ügyletek hitelezhetőségi korlátját, így azt sem, hogy az adott ügyfélnek van-e más hitelkérelme vagy folyósított egyéb hitele.

    
A jegybank közleményében felidézte, a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutatóról (JTM) szóló rendelet szerint az ugyanannak az ügyfélnek - jelzálog fedezete mellett - adható hitel együttes állománya nem haladhatja meg az ingatlan értékének 80 százalékát. A HC Központ Kft. az azonos ügyfelek többszöri párhuzamos hitelfelvételének kockázatáról nem tájékoztatta megfelelően sem az adott fogyasztókat, sem a jelzáloghitelt folyósító hitelintézetet.


Nem tudták igazolni azt sem, hogy az igényfelmérést hogyan végezték el, és átadtak, illetve elemeztek-e kellő számú versengő hitelajánlatot az ügyfeleknek. A közvetítő nem a jogszabályoknak megfelelően vezette nyilvántartásait és nem őrizte meg a működésének ellenőrizhetőségéhez szükséges iratokat. Panaszkezelési szabályzatának tartalma és annak közzététele nem felelt meg az előírásoknak. Emellett nem mindig nyújtott megfelelő tájékoztatást ügyfeleinek a jogorvoslati lehetőségekről és a panaszok teljes körű kivizsgálásának eredményéről sem. Hiányos volt a megtartott oktatásokról, képzésekről szóló, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő nyilvántartás is.
    

Az MNB 7 millió forint felügyeleti és 1 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a közvetítőre, felhívta a jogszabályi előírások betartására és kötelezte a hiányosságok kijavítására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

http://ujhazak.com