Megérkezett az első közös kőolajszállítmány az MVM és a Mol együttműködésének keretében

Megérkezett az első közös azeri kőolajszállítmány az MVM-csoport és a Mol-csoport együttműködésének eredményeként a horvátországi Omišalj kikötőjébe, a tankerhajó 92 ezer tonna Azeri Light típusú nyersolajat szállított a Kaszpi-tenger térségéből - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.A társaság kiemelte: a két vállalat együttműködése és a most megérkezett azeri kőolajszállítmány erősíti a térség energiaellátásának biztonságát, rugalmasságát, valamint kőolaj-diverzifikációs célokat is támogat.

Az együttműködés keretében a Mol és az MVM közösen biztosítja a Kaszpi-térségből származó nyersolaj szállítását, kihasználva az MVM Shah Deniz mezőben szerzett részesedéséből származó kondenzátum értékesítési lehetőségeit, valamint a Mol logisztikai és finomítói kapacitásait. A Mol évente akár 160 ezer tonnával növelheti alternatív kőolajforrásból származó feldolgozott nyersanyagmennyiségét - jelezték.

A közlemény szerint most először érkezik olyan szállítmány a térségbe, amely nemcsak a Mol saját forrásain alapul, hanem az MVM által értékesített készleteket is tartalmazza. A következő hónapokban további szállítmányok várhatók, a cél a rendszeres, kiszámítható ellátási lánc kialakítása a Kaszpi-régió és Közép-Európa között.

A megállapodással és az első szállítmány megérkezésével kiépült egy új ellátási lánc, amelyre hosszú távon is számíthat a vállalat. A Mol csoport számára kiemelten fontos, hogy a tengertől elzárt országok is biztonságos, kiszámítható és versenyképes forrásokhoz jussanak. A mostani szállítmány bebizonyította, hogy a közös logisztikai és kereskedelmi modell működőképes - fejtette ki a közleményben Szabó Gabriel, a Mol-csoport Downstream ügyvezető igazgatója.

A hazai ellátásbiztonság erősítése az MVM-csoport stratégiájának egyik fontos célkitűzése; a Mol-csoporttal kötött kereskedelmi megállapodás keretében, az első közös hajó megérkezésével a Shah Deniz tengeri földgázmezőben termelt kondenzátumrészesedésével az MVM ehhez hozzájárulhat. Az első közös logisztikai-kereskedelmi folyamat kiszámítható együttműködési modell megalapozását jelenti - közölte Martini Réka, az MVM-csoport stratégiai és tranzakciós igazgatója.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com