Megfelelően fejlődnek az őszi vetések Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Megfelelő az őszi vetésű gabonák fejlettsége Jász-Nagykun-Szolnok megyében, ahol a szeptember vége óta tartó kedvező időjárásnak köszönhetően a gazdák jó minőségű magágyat tudtak készíteni - közölte a kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságtóságának vezetője az MTI-vel.

Kiss Róbert elmondta, hogy a megyében november közepéig őszi árpából mintegy 24 000 hektárt vetettek, az őszi búza vetésterülete meghaladja a 125 000 hektárt. Rozsból ugyanakkor 700, triticaléból mintegy 6000 hektáron került vetőmag a talajba. Őszi káposztarepcét az elmúlt évinél 6000 hektárral nagyobb területen, összesen 19 000 hektáron vetettek.

agroinform_20110103101055_mezogazdasagKiss Róbert emlékeztetett, hogy az őszi betakarítású növényi kultúrákban az augusztus végéig tartó szárazság és hőség helyenként számottevő terméskiesést okozott. Az elhúzódó vetés, valamint a szokatlanul hűvös kora tavasz következtében a kapás növények fejlettsége nagyon különböző. Az aszály a később vetett állományokban okozott nagyobb károkat, sok területen a kukorica lesárgult, csöveket nem nevelt. A takarmányozásra szánt 41 447 hektár szemeskukorica aratása szinte teljes egészében befejeződött a megyében. A termésátlag hektáronként 4,3 tonna, közel duplája a 2012. évinek, de még mindig elmarad attól a szinttől, amit a kukoricahibridek optimális időjárás mellett produkálni képesek.

A napraforgó betakarításával a termést adó 70 426 hektáron ugyancsak végeztek a megye termelői. Az átlagosan 2,25 tonna hektáronkénti termés kedvezőbb az előzetesen becsült adatoknál - mondta el az igazgató.
A cukorrépa termésátlaga az 1054 hektáros Jász-Nagykun-Szolnok megyei termőterületen 44 tonna/hektár körül alakult.

forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com