Meghirdette az Ujvári János diplomadíj-pályázatot az Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Meghirdette az Ujvári János diplomadíj-pályázatot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) végzős felsőoktatási hallgatók részére - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.Az SZTNH a pályázatot évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben végzős hallgatóknak írja ki, a díjátadót a két félév pályázóinak összevontan évente egyszer rendezik meg. A hivatal a tavaszi félévben március 30-ig várja a jelentkezéseket, és július 30-ig az elkészült pályamunkákat.

    
A közlemény szerint a végzős hallgatók öt kategóriájában nevezhetnek diplomamunkájukkal, vagy szakdolgozattal, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárják fel legalább 10 oldalon. Jelentkezni lehet olyan diplomamunkával, vagy szakdolgozattal is, amely a teljes szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésével foglalkozik.
    

A tájékoztatás szerint a dolgozatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezettet díjazzák, első díj 250 ezer, a második díj 200 ezer, a harmadik díj 150 ezer forint, a Richter Gedeon Nyrt. egy 500 ezer forintos különdíjat is felajánlott. A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók ugyanakkor értékes könyvajándékot kapnak.
   

A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja. Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a közleményben kiemelte, a hivatal kiemelt feladatának tekinti, hogy az egyetemistákkal is megismertesse a szellemitulajdon-védelem fontosságát. A fiatalok jelentik a magyar gazdaság jövőjét, az ő elképzeléseiken is múlik, hogy hazánk mennyire lesz versenyképes a következő években. Ehhez pedig nagyon is lényeges, hogy a hallgatók megértsék, újításaik megvédése az egyik első lépés a siker útján - tette hozzá az SZTNH elnöke.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com