Meghirdették az idei Magyar Termék Nagydíj pályázatot

Meghirdették a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázatot, az idén 38 főcsoportban május 20-ig lehet jelentkezni - jelentették be a kiírók sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

A pályázati rendszer célja, hogy elismerje az áruk, szolgáltatások magas minőségi színvonalát, elősegítse a piacon versenyképes termékek előállítását, és ösztönözze a fejlesztést.

0

A beadott pályázatokat több fordulón értékelik, és a kiírók tanácsa ítéli oda a tanúsító védjegy használati jogát. Az eredményt szeptemberben hirdetik ki.

Kiss Károlyné Ildikó, a Magyar Termék Nagydíj Pályázati Iroda ügyvivő igazgatója elmondta, hogy a harmincnyolc főcsoportot a magyar gazdaság összetétele alapján alakították ki, korábbi témák összevonásával, megszüntetésével és újak meghatározásával.

Az idén pályázati segédletet is kiadtak a jelentkezéshez szükséges dokumentációk összeállításához, a védjegyhasználati szerződésben rögzítették a jogokat és kötelezettségeket - tette hozzá.

Kiemelte, a pályázaton a különdíjakkal évek óta erősítik a Kárpát-medencében élő magyarság gazdasági összetartozást, s az idén a Kárpát-medencében működő külhoni vállalkozások is pályázhatnak a védjegyhasználat elnyerésére.

A pályázati rendszer fővédnöke, Latorcai János országgyűlési alelnök képviseletében Pap Csaba Gábor titkárságvezető elmondta, hogy a nagydíj a termékbiztonság, a magas minőség és magyar gazdaság iránti elkötelezettség emblémájává vált.

A pályázatot a kiírói tanács - az Industorg-Védjegyiroda Minőségügyi Kft., a Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Mérnöki Szolgáltató Kft. és a Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - hirdette meg, szakmailag támogatja a Közbeszerzési Hatóság, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A pályázaton a Magyarországon, vagy a Kárpát-medencében gyártott, forgalmazott termékkel, vagy termékcsaláddal vehetnek részt a pályázók, illetve hozzá kapcsolódó szolgáltatással, vagy önálló szolgáltatással.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a pályázat meghirdetésekor kiemelte, hogy a Nemzeti Együttműködési Programban a kormány a külpolitika középpontjába a gazdasági kapcsolatokat állította, ezen belül kiemelten szerepel a gazdasági súly növelése a Kárpát-medencében. Felhívta a figyelmet a kutatóintézet Kárpát-haza programjára, amely rendszereket, hálózatokat épít, és fontosnak nevezte a szülőföldön való boldogulást.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com