Meghiúsult számhordozási kérelem miatt bírságolt a hírközlési hatóság

Többszörösen is megalapozatlanul utasította el előfizetője számhordozási kérelmét a Magyar Telekom Nyrt., ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a szolgáltatót tízmillió forintos, vezető tisztségviselőjét pedig egymillió forintos bírság megfizetésére kötelezte - közölte az NMHH kedden az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a Telekom előfizetője szeptemberben fordult a hírközlési hatósághoz, mert mobiltelefonszámát többszöri igénybejelentése ellenére sem sikerült áthordozni a Telekomtól a Vodafone Zrt.-hez. Az előfizető ezen kívül azt is kifogásolta, hogy a szolgáltató nem fizetett kötbért az elmaradt számhordozás miatt, és panaszait a szolgáltatók elutasították.

    
Az általános felügyeleti eljárásban az NMHH megállapította, hogy a Telekom a hordozási igényeket két esetben is azért tagadta meg, mert az igénylő előfizető lakcímében a közterület neve a nyilvántartásában nem egyezett meg azzal, amit a Vodafone mint átvevő szolgáltató küldött: az hol Krúdy utca, hol Krúdy Gyula utca néven szerepelt. A Telekom annak ellenére utasította el az előfizetőt, hogy az utcanévtől eltekintve a Vodafone által megküldött összes többi adat - név, telefonszám, irányítószám, település, közterület típusa, házszám - megegyezett a nyilvántartásában szereplőkkel, azaz az előfizetőt egyértelműen be lehetett azonosítani.
   

Mint írták, ezen kívül a Telekom a kérelmezőt bizonytalanságban hagyta azzal, hogy a panaszaira nem adott megfelelő és megalapozott választ, valamint az előírások ellenére kötbért sem fizetett neki. Az elkövetett jogsértések miatt az NMHH a szolgáltatóval szemben tízmillió forint, a jogsértés ismételtsége miatt pedig a cég vezető tisztségviselőjével szemben egymillió forint bírságot szabott ki, és a Telekomot jogkövető magatartásra kötelezte.
    

A döntés nem végleges, ellene a Telekom fellebbezést nyújtott be. Közölték: a Telekomnak minden egyes, jogsértésből adódó sikertelen számhordozási kísérlet után kötbért kellett volna fizetnie az előfizetőnek. Ilyenkor az a megfelelő eljárás, hogy a szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt arról, hogy miért jogosult a kötbérre, és az összeg feltüntetése mellett úgy kell részleteznie annak kiszámítását is, hogy az előfizető is ellenőrizni tudja, helyes-e az összeg.


Mivel a Telekom tagadta, hogy jogtalanul járt el az előfizetővel szemben, így kötbért sem fizetett. A szolgáltató ehelyett "a kellemetlenségek miatt" jóváírást ajánlott fel az előfizetőnek, ami egyrészt azért szabálytalan, mert a kötbért automatikusan, az előfizető kérése nélkül kellett volna kifizetnie, másrészt a jóváírással nem ismerte el a jogtalan eljárást - közölte az NMHH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com