Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny nevezési határidejét

Június 30-ra módosította a Virágos Magyarország nevezési határidejét a verseny szervezőbizottsága, így további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésére - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön.Az ország legrégebbi, idén 30. alkalommal megrendezett településszépítő versenyén a szakmai elismerések mellett 2023-ban újra értékes nyereményekért versengenek a települések virágos közterületei. Az idén ismét öt kategóriában meghirdetett versenyre országszerte várják a jelentkezéseket, valamint immáron negyedik alkalommal a határon túli magyarlakta települések pályázatait is.

A 30. Virágos Magyarország verseny során - ahogy a 25. évforduló alkalmával is - nemcsak jubileumi díjat adnak át, hanem a "felvirágosításra" jelentkező települések egy emlékfát és egy emléktáblát is kapnak ajándékba.
    

Azt írták, hogy a verseny célja változatlanul a kulturált és vonzó településkép támogatása, az új zöldfelületek kialakítása és a természet örökség megőrzésével a helyi életminőség javítása és nem utolsó sorban a turisztikai vonzerő növelése. Ugyanakkor egyre fontosabb szerepet kapnak az értékelésben a fenntartható fejlődés szempontjai, a környezettudatos gondolkodás, valamint a településen élők összefogásának ösztönzése.
    

Idén újra lehetőség nyílik tematikus pályázat benyújtására, így keresik többek között a legvirágosabb főteret, az év fasorát, az év óvodakertjét, de kiosztják a "Virágzó közösség" és "Az év zöld innovációja" díjakat is. Utóbbira a települések olyan egyedi, innovatív csapadékvíz felhasználási megoldásaikkal nevezhetnek, amelyek a zöldfelületek tudatos gondozására szolgálnak jó példával. Emellett újdonság, hogy ebben az évben a Virágos városi- és faluséták kategóriára is lehet jelentkezni olyan helyi turisztikai programokkal és eseményekkel, amelyek a települések legszebb köztéri zöldfelületeinek színes és élménydús bemutatására törekszenek - közölték.
    

Az idei évben ismét számos meglepetéssel készülnek a szervezők a pályázó városok számára. A díjak sorában pedig - köszönhetően az Oázis Kertészet és a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásának - többek között kertészeti utalványok, növények, szakmai tanácsadás és a szervezőbizottsági tagok egyéb díjai is helyet kaptak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com