Mégis fizet a lakásbiztosítás a túlfeszültség okozta károkra

A felröppent hírrel ellentétben a legtöbb biztosító fizet a lakásbiztosítás szerződésben foglaltak szerint a villámcsapások által megrongálódott szórakoztató és számítástechnikai eszközökre.

Egyedül az AEGON biztosító jelezte, hogy ők az újonnan megkötött lakásbiztosításban innentől külön feltételként rögzítik, hogy a tulajdonosnak kötelessége túlfeszültség elleni védelemmel ellátni az elektronikai eszközöket. A régi lakásbiztosítás szerződéseknél természetesen az AEGON is kifizeti a túlfeszültség okozta károkat.

Sajnos az idei nyár sem kedvezett a biztosítóknak. Júniusban szinte nem volt olyan hét, amikor ne érkeztek volna viharkár bejelentések, és a sűrűsödő, intenzív villámok nyomán rengeteg elektronikai berendezés ment tönkre.

A biztosítók jelenleg kivárnak, figyelemmel kísérik a kárbejelentéseket és folyamatosan elemzik azokat, területi eloszlásuk szerint, a kár mértéke, jellege és gyakorisága szerint. Így nem kizárt, hogy a folyamatos hasonló kárbejelentések nyomán később árváltoztatást kell végrehajtaniuk.

Jelenleg azonban az ügyfelek megnyugodhatnak, a biztosítók egyöntetűen úgy vélekednek, hogy a jelenlegi károk még nem indokolják a díjemelkedést.

Pedig a kárbejelentések közel 20 százalékát szinte minden biztosítónál a túlfeszültség okozta villámkárok teszik ki, sőt, a Generali biztosítónál mindez például 28 százalékra rúg.

Ennek ellenére a Generali sem tervez díjváltoztatást, tehát, ha villámcsapás következtében elromlik a plazmatévénk és van lakásbiztosításunk bármelyik biztosítónál nyugodtan bejelenthetjük a kárt, mert megtérítik.

Ha még nincs lakásbiztosítása, de szívesen tájékozódna: http://www.lakásbiztosítások.hu/

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com