Megkezdődött a dohányfeldolgozás a Continental Dohányipari Zrt. sátoraljaújhelyi gyárában

Megkezdődött a dohányfeldolgozás a Continental Dohányipari Zrt. sátoraljaújhelyi dohánygyárának új előkészítési üzemcsarnokában, ezáltal a társaság csaknem 10 milliárd forint értékű beruházása újabb mérföldkőhöz érkezett - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.A Continental Dohányipari Zrt.

2021 elején kezdett a beruházásba, amely egy három szintes, szintenként 1800, összesen mintegy 5400 négyzetméter alapterületű, modern gépparkkal felszerelt üzemcsarnok kialakítását foglalja magában. A projekt utolsó fázisaként a társaság szeptember elején leállítja a még üzemben lévő hagyományos dohányvágat-előállítást is végző eddigi dohány-előkészítési gyártósort, és megkezdi a megmaradó elemek teljes korszerűsítését.
    

Az új üzemet a tervek szerint 2022 decemberében adják át. Kiemelték, a teljes átadást követően a gyár dohányvágat-előállítási kapacitása mintegy 25 százalékkal bővül, a betelepített gépek pedig a korábbiaknál jelentősen korszerűbb dohány-előkészítést tesznek lehetővé, ami tovább növeli a Continental Dohányipari Csoport versenyképességét. A fejlesztés egyúttal azt is elősegíti, hogy további munkahelyeket teremtsen a társaság a régióban.
    

A Continental Dohányipari Csoport egy független, magyar családi tulajdonban álló magáncég, amely több, Európában működő dohányipari vállalatot egyesít, jelenleg mintegy 700 dolgozót foglalkoztat. A cégcsoport termékei a magyar piacon országszerte ismertek, az exporttevékenység eredményeként pedig már több mint 30 országban elérhetőek.


A cégcsoporthoz tartozik a szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt., ahol a dohány termeltetése mellett a dohánylevél-feldolgozás folyamatáért felelnek, valamint a több mint 130 éves sátoraljaújhelyi dohánygyár. Ezen felül a cégcsoport Olaszországban, Németországban, Romániában és Szlovákiában is rendelkezik leányvállalatokkal.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Continental Dohányipari Zrt. tavaly 56,414 milliárd forint árbevételre tett szert, a 2020-ban elért 46,967 milliárd forint után. A társaság 2021-ben 6,354 milliárd forint nyereséggel zárt, 2020-ban pedig 5,938 milliárd forint volt az adózott eredménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com