Megkezdődött a szüret a Csabagyöngye szedésével

A legkorábbi érésű szőlőfajta, a Csabagyöngye szedésével hétfőn megkezdődött a szüret Magyarországon és ezzel az északi féltekén is - mondta Varga Máté, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője a Somogy megyei Ordacsehiben.A Balatonboglári borvidékhez tartozó településen szüretelt hibrid szőlőfajtából, reduktív eljárással készülő könnyed, gyümölcsös és leginkább a budapesti régióban élő fiatalok körében kedvelt bor palackjai várhatóan már szeptember elején a boltok polcaira kerülnek.

    
Ordacsehi és környéke a Csabagyöngye legnagyobb termőterülete, innen a Varga Pincészet idén mintegy félszáz termelőtől 300 ezer kilogramm szőlőt vásárol fel, amit badacsonyörsi központjában dolgoz fel - jegyezte meg az ügyvezető a Balaton Agrár Zrt. 4 hektáros Csabagyöngye-ültetvényén. Varga Máté elmondta, hogy az idei szüret a tavalyinál három héttel, az átlagosnál pedig egy héttel  később kezdődött, mert a megszokottnál hidegebb, esős májusi időjárás kedvezőtlenül befolyásolta a szőlő fejlődését.
    

A 180 embert foglalkoztató Varga Pincészet 200 hektáron gazdálkodik, tavaly a badacsonyörsi és az egri borvidéken lévő feldebrői telephelyén 20,5 millió kilogramm szőlőt dolgozott fel és 14 millió palack bort értékesített. Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. elnök-igazgatója azt mondta, hogy a cégnek 200 hektár saját tulajdonú szőlőültetvénye van, s ugyanekkora integrált termelői területen nyújt teljes körű, növényvédőszer-ellátást, szaktanácsadást, szüretet értékesítést is magába foglaló szolgáltatást.
   

Idén 5 ezer tonna szőlőt szüretelnek le, ami 250 kamionnyi mennyiségnek felel meg, ehhez 3 nagyteljesítményű saját és két bérelt szüretelőkombájnt használnak - mondta el. A Csabagyöngye után az Irsai Olivér szürete következik, ebből a fajtából 5 településen ezer tonnát szednek le. Mint mondta, "a kombájnok éjjel-nappal menni fognak," hogy a szőlő legkésőbb délelőtt 11 óráig a borászati üzemekbe érjen, ne melegedjen fel, ez feltétele a minél gyümölcsösebb, frissebb, illatosabb borok készítésének - tette hozzá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com