Megkezdődött az egységes területalapú támogatás előlegének átutalása

Összesen 170 milliárd forint egységes területalapú támogatás kifizetése kezdődött meg szerdán mintegy 180 ezer gazda számára, akik most a teljes támogatás 50 százalékát kapják meg - közölte Fazekas Sándor sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.

agroinform_20110103101055_mezogazdasag A vidékfejlesztési miniszter hozzátette: az egységes területalapú támogatás összege hektáronként mintegy 69 ezer forint, a múlt évi hektáronkénti 61 ezer forinttal szemben. Emlékeztetett: emellett a különleges tejtámogatás 6,7 milliárd forintját 2700 gazda részére fizetik ki, és a cukorrépa kiegészítő támogatás 2 milliárd forintját is átutalják néhány száz gazdának.

Fazekas Sándor a szaktárcánál újságírók előtt indította el az átutalásokat.

Megjegyezte: nagy eredménynek tartja, hogy az Európai Bizottságánál sikerült elérni az 50 százalék előleg kifizetését. A második részletet 2014 januárjában fogják átutalni a gazdáknak - mondta a miniszter.

Az MTI kérdésére közölte, az idén az egységes területalapú támogatásnál a visszaosztási ráta 2 százalék, ezért a hektáronkénti 70 400 forint helyett átlagosan 69 ezer forintot kapnak hektáronként a gazdák, lesz ugyanis, aki teljes összeget kapja, míg másoknál a visszaosztást kell alkalmazni az unió pénzügyi fegyelme miatt. A visszaosztási ráta azt jelenti, hogy a támogatásra jogosult bázisterület és az igénylésekben szereplő összes terület hányadosával meg kellett szorozni a maximális hektáronkénti támogatás összegét.

Fazekas Sándor jelezte: a cukorrépa kiegészítő támogatás már csak jövőre vehető igénybe. Ez a támogatási forma ugyanis csak ötéves időtartamú.

Újságírói kérdésre a miniszter közölte: a jogosulatlan visszaigénylések kiszűrésére folyamatos ellenőrzést építettek be a rendszerbe. Ez minden olyan kérelem esetében alkalmazzák, amelynél bármiféle rendellenesség tapasztalható.

Az nem befolyásolta a mostani átutalást, hogy "volt egy lebukás, mivel már február óta tudomásunk volt róla, hogy bűnözői körök próbálkoznak azzal: agrártámogatást igényeljenek jogosulatlanul. Megvédtük a gazdák pénzét, a tolvajokat elkaptuk, és azok rács mögött vannak, mindent megtettünk azért, hogy a kifizetések biztonságosan megtörténjenek. A rendszer működőképes, azt folyamatosan ellenőrzi, auditálja az Európai Unió, és mi is folyamatosan éberen figyelünk" - mondta a miniszter, utalva a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett vezető beosztású dolgozója és három társa ügyére.

Hozzáfűzte: az MVH-nál átfogó átszervezést nem terveznek, mert nincs olyan indok, ami miatt ez szükséges lenne. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy folyamatosan változó rendszerről van szó, az unió közös agrárpolitikája ugyanis megköveteli, hogy a számítástechnikai háttér, valamint a feladat- és a hatáskörök is változzanak.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com