Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások

A hatéves bérmegállapodásban 2019-re már nincs meghatározott érték a minimálbérre, ezért megkezdték erről az egyeztetéseket - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 aktuális csatornának kedden, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülése után.A tárcavezető közölte: az álláspontok egyelőre távol állnak egymástól, a munkaadói oldal 5 százalékos minimálbér-emelést javasolt, a munkavállalói oldal 13-15 százalékost. Varga Mihály úgy fogalmazott: át kell tekinteni a különböző szempontokat, de bízik abban, hogy a két évvel ezelőttihez hasonlóan most is adott a jó megállapodás lehetősége.

    
A munkaadói és a munkavállalói oldalnak kell megállapodnia arról, hogy jövőre mit "bírnak el" a munkaadók és a munkavállalók mit tartanak szükségesnek ahhoz, hogy a keresetek megőrizzék értéküket, a kormány ugyanakkor nem külső szereplőként vesz részt az egyeztetéseken, hanem információkkal, adatokkal segíti a tárgyalásokat - jelezte.
    

Varga Mihály felidézte, hogy a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás eredményes volt, az elmúlt években 1 százalékpontot tett hozzá a gazdasági növekedéshez. Ha minden fél tekintettel van a másikra, és jó kompromisszumot kötnek, akkor azzal az egész gazdaság jól jár - hangsúlyozta. A miniszter elmondta azt is: az egyeztetésen szóba kerültek más ügyek, például a béren kívüli juttatások és a szociális hozzájárulási adó mértékére vonatkozó munkaadói igény.


Varga Mihály hosszabb egyeztetésre számít, ugyanakkor úgy látja, hogy az év végére kialakul a közös döntés a minimálbér jövő évi összegéről. Hozzátette: ha mégsem születik megállapodás, akkor a kormány a kialakult vita alapján meghozza a szükséges döntést. Az Országgyűlés kedden elfogadta az adótörvények módosításását, a pénzügyminiszter arra kis esélyt lát, hogy 2019-re még bármilyen módosítás történjen. A kormány ugyanakkor nyitott annak megvitatására, hogy milyen a közép- és hosszú távú intézkedések szükségesek a magyar gazdaság hatékonyságának és versenyképességének javításához - közölte.
    

A miniszter kitért arra is, hogy az új adócsomag a korábban tett ígéreteknek megfelelőn további adókönnyítést és adóadminisztráció-csökkentést jelent a kisvállalkozásoknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com