Megkezdődték szüretelni a szőlőt a Mecsekalján

A korábbiakban megszokotthoz képest egy hónappal korábban - az új, rezisztens fajták közül a Jázmin fajta szedésével - megkezdődött a szüretelés a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete (PTE SZBKI) csaknem negyven hektáron elterülő szőlőültetvényén - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.Az Európa második, a világ hatodik legnagyobb szőlőgénbankjaként is működő intézet közleményében azt írták: az időjárásnak köszönhetően idén bizonyos fajtáknál akár három héttel korábbi szüret is előfordulhat Pécs környékén, sok évre visszatekintve pedig az idei évben indul legkorábban a szüret a Mecsek déli lankáin.
    

Közölték: a csapadék és a hőmérsékletviszonyokat tekintve kedvező lehet ez az évjárat, hiszen az enyhe telet követően az átlagosnál korábbi fakadással indult a szőlőfajták többsége, majd egy nagyon gyors, szinte robbanásszerű fejlődés következett be a tőkéken. Ennek köszönhetően korai volt a virágzás, a zsendülés, az érés pedig jelentősen korábbra jött előre az előző évekhez képest - sorolták.
    

Kitértek arra, hogy az idei kedvező csapadékos évjáratban az előző évekhez hasonlóan idén is jól vizsgáztak a kutatóintézet rezisztens szőlőfajtái, mivel a hagyományos vitis vinifera fajtákkal szemben az új, innovatív fajták 2-3 növényvédelmi fordulóval biztonsággal megvédhetők voltak a szőlőfürtök. A korai fajták, mint például a Jázmin esetében megfelelő a savtartalom, jellemző rá az illat és zamat megfelelő összhangja.
    

A mérések szerint ezek a tulajdonságok 10,5 százalékos alkoholtartalommal párosulnak, ami alapján egy kellemesen üde, gazdag, parfümös, egyedi karaktert adó, mégis könnyed, nyárias bor készülhet majd. A szőlőtermés feldolgozását követően a végtermék idén is az 1949 óta fennálló, 39 hektárnyi szőlőültetvénnyel rendelkező intézet 1600 négyzetméter alapterületű, 4800 hektoliter kapacitású pincéjébe kerül - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com