Megnyílt a Millenáris Startup Campus Budapesten

Megnyílt Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb startup közösségi irodája a Millenáris Park több mint ötmilliárd forintos beruházásból megvalósuló fejlesztésének első ütemében: az 1,7 milliárd forintból felépült Millenáris Startup Campust hétfőn Budapesten adták át.A megnyitón Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte: a campus létrehozásával a humán tőkének adnak ösztönzést, és a vállalkozások feltételeinek javulását segítik elő. A kormány szerint a startup vállalkozásokat támogató jogszabályi környezetet is fejleszteni kell - közölte. Az intézmény töltöttsége már 70 százalékos - ismertette.

    
Varga Mihály kiemelte: az ország és egész Európa előtt versenyképességi, demográfiai, és biztonsági kihívások állnak. A versenyképességi kihívásban van még teendője az országnak.

Az elmúlt években az ország növekedési pályára állt, a gazdasági növekedés dinamikus. Azonban ha nem találnak új, innovációt, hatékonyságot növelő vállalkozásokat, akkor a növekedés hamarosan kifullad - mutatott rá.
    

A kormány a Versenyképességi Tanács létrehozásával szervezetten javítja a versenyképességet, az ország a különböző versenyképességi rangsorokban 9 és 5 helyet tudott már javítani. A tanács az oktatási rendszer, a munkaerőpiac területein tervez újabb intézkedéseket megvalósítani, amelyek mélységében javítják a versenyképességet - közölte.
    

Elmondta, hogy a kerületben már megvalósult fejlesztések a bel-budai városközpont fejlődéséhez járultak hozzá, a beruházások folytatódnak. György László gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány célja az életminőség folyamatos javítása, amit az országban előállított hozzáadott érték növelésén keresztül lehet megvalósítani.


A kormány 360 milliárd forintot költ hét év alatt az innovációs ökoszisztéma építésére, és több mint 600 milliárd forintot fordít innovációra, kutatás-fejlesztésre - ismertette. A Millenárison nem csak magyar ötletek valósulnak meg, a központba már svédek és lengyelek is bejelentkeztek. Magyarországon és Budapesten jó élni, ebben a környezetben jó alkotni - tette hozzá.
    

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a hely bölcsője lehet azoknak a fejlesztéseknek, amelyek a magyar gazdaság fejlődéséhez járulhatnak hozzá. Olyan új kreatív városnegyed születhet, amely sokak számára teszi lehetővé, hogy újat, hasznosat alkossanak - mondta, hozzátéve: a központ elhelyezi Budapestet a startupvilág térképén.
   

Láng Zsolt, II. kerületi polgármester arról beszélt, hogy az egykori Ganz gyár helyén megvalósult épület több mint 150 évvel a Ganz művek megalapítását követően a régió legnagyobb közösségi irodájának ad helyet. A legújabb kormányzati beruházás Magyarország állandó fejlődéséhez járul hozzá - mondta. Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: újabb mérföldkőhöz érkezett a Millenáris megújulása, a startup campus első ütemének átadásával. A központ hatékonyan kapcsolja össze az innováció ökoszisztéma állami és piaci szereplőit.
    

A két hónapos próbaüzem sikeres volt, a campus szolgáltatásai iránt nagy a kereslet - összegezte. A régió legnagyobb közösségi irodájában 180 munkaállomás, 24 iroda és tárgyaló, 2 szemináriumterem, 1 előadóterem található az egykori Ganz gyár területén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com