Megnyílt a Sirha Budapest Nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítás

Megnyílt a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás kedden a Hungexpón. Bognár Lajos, az agrártárca helyettes államtitkára kiemelte: a hazai élelmiszeripar a járvány idején is jól vizsgázott."A világjárvány idején számos gazdasági szektorban alakultak át az erőviszonyok, de az újraindulási versenyben Magyarország jó esélyekkel bír, mert a válság idején is folytatta a fejlesztéseket" - mondta az eseményt megnyitó élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár.
    

Bognár Lajos kiemelte, hogy a magyar agráriumot a megbízhatóság, a minőség, a versenyképesség jellemzi a teljes élelmiszerláncban.

Mint fogalmazott, a koronavírus-járvány ennek minden szereplőjét nehézségek elé állította, az éttermek, boltok, vállalkozások bezárása és a közétkeztetés átmeneti szüneteltetése új kihívásokat teremtett.
    

"Az élelmiszeripar 2020-ban az egyetlen feldolgozóipari ágazat volt, amely ha minimálisan is, növekedést tudott felmutatni, ez - az exportlehetőségek szűkülését is figyelembe véve - különösen fontos. Ez jelentős mértékben annak köszönhető, hogy a hazai élelmiszeripar fejlesztésére 300 milliárd forintos fejlesztési forrást allokált a kormány, a végösszeg pedig a 470 milliárdot közelíti" - szögezte le.
    

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a Sirha szakkiállítás ad otthont a Bocuse d'Or európai döntőjének, valamint a közétkeztetési szakácsversenynek. Bognár Lajos mérföldkőnek nevezte azt a 2020-as kormányrendeletet, amely alapján közbeszerzés keretein belül pályázó közétkeztetőknek az idei évtől legalább a beszerzett termékek összértékének 60, jövő januártól legalább 80 százalékát a közétkeztetési rövidellátási láncban beszerzett termékekből, illetve helyi élelmiszertermékekből kell biztosítaniuk.
    

"Célunk továbbra is az, hogy a magas minőségű alapanyagot egyrészt itthon használják fel, másrészt exportképességünk is fokozódjon" - mondta Bognár Lajos. Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy a szállodákat, éttermeket és kávéházakat tömörítő iparág, a HoReCa, a válság idején nem a sebeit nyalogatta, hanem fejlesztett, és túlszárnyalta a várakozásokat.
    

"A Sirha élelmiszeripari szakkiállításon 16 ország háromszáz kiállítója március 24-ig három pavilonban minegy 30 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit, szolgáltatásait, fejlesztéseit. A Sirha Budapest mára egyértelműen a régió legnagyobb szakkiállítása lett" - hangsúlyozta Ganczer Gábor. Hozzáfűzte, hogy a pandémia alatt a Hungexpón hatalmas fejlesztések valósultak meg, a mostani a teljesen megújult Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ egyik első nemzetközi megmérettetése.
    

A Sirha eseményeiből kiemelte a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjét, amelyet 2016 után másodszor rendeznek a magyar fővárosban; a Sirha Desszert Versenyt, a Közétkeztetési Versenyt, a cukrász- és pékbemutatókat, szakmai konferenciákat, valamint az idén először megszervezett, száz nemzetközi borszakértő és hetven hazai borász részvételével zajló Hungarian Wine Summit-ot. A megnyitón köszöntőt mondott Florent Suplisson, a Gl Evans gasztronómiai rendezvények igazgatója is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com