Megnyílt az első One Magyarország márkaüzletet Budapesten

Több mint másfél éves előkészítő munka után megnyitotta első "zászlóshajó" márkaüzletét a 4iG csoporthoz tartozó One Magyarország hétfőn a budapesti Westend City Center bevásárlóközpontban a korábbi Vodafone márkabolt helyén.A budapesti bevásárlóközpontban megnyílt üzlet a One első márkaüzlete, amely a teljesen új dizájnnal kezdi meg működését, amit a későbbiekben a teljes hálózatra kiterjesztenek - mondta a megnyitón Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója, hozzátéve, hogy az átalakulás sokkal többről szól, mint egyszerű "átmárkázás" vagy "logócsere."

A korábbi tagvállalatok integrált vezetékes és mobilhálózatára építve sokkal innovatívabb szolgáltatást tud majd nyújtani a One, egyben építve a csoporton belül felhalmozott különleges szakértelemre - fogalmazott.

A harmadik pillér, ami megkülönbözteti a társaságot a versenytársaitól, az ügyfélközpontú szolgáltatás, "erős értékajánlat", versenyképes tarfiákkal. Megjegyezte, hogy a digitális felületek mellett a fizikai találkozópontoknak is fontos szerepük lesz a jövőben.

A társaság korábbi közlése szerint a 4iG csoport távközlési kereskedelmi szolgáltatásait január 1-jétől egyesíti, így a Vodafone Magyarország, a DIGI, az Antenna Hungária és az Invitech lakossági és nagyvállalati távközlési szolgáltatásai "One" márkanév alatt jelennek meg.

"Célunk, hogy a magyarországi távközlési szolgáltatók közül a One márkanévhez híven az elsődleges választást jelentsük a lakossági és az üzleti előfizetők számára is" - fogalmazott a cégvezető. Bányai Tamás megjegyezte: a DIGI, az Invitech és Antenna Hungária szolgáltatásainak egy kézbe integrálása történelmi pillanat a magyar távközlési piacon.

A Vodafone és a Digi jelenleg 98 településen működő 135 üzleteit összevonják, a két márkát január középéig kivezetik. Az MTI kérdésére Bányai Tamás elmondta, hogy az üzlethálózat idén induló teljes átalakítása egy többéves folyamat része. Az üzletátalakítás pénzügyi költségeiről, illetve a One idei évre tervezett beruházásainak pontos összegéről nem kívánt részleteket megosztani.

A társaság közleményében hangsúlyozzák, hogy a One mobiltarifái január 1-jével nem változtak. Egyes csomagokat más néven találnak meg az ügyfelek, de a csomagok tartalma és díjszabása megegyezik a korábbi Vodafone- és DIGI-tarifacsomagokéval - írták.

A társaság sávos kedvezményeket nyújt a több szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleknek, illetve előrukkoltak új, korlátlan beföldi adatforgalmat és beszélgetést tartalmazó mobil előfizetésekkel mind a lakossági, mind a kisvállalkozói ügyfélkor számára, és a feltöltőkártyás ügyfeleknek is kínálnak új megoldásokat.

Bányai Tamás a társaság termékkínálat közül kiemelte, hogy a One az egyetlen magyarországi távközlési szolgáltató, amely csomagajánlataiban külön díj nélkül biztosítja az RTL+ Premium teljes kínálatát, így az ügyfelek extra költség nélkül férhetnek hozzá a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencialiga mérkőzéseihez, valamint az RTL exkluzív saját gyártású tartalmaihoz, filmekhez, sorozatokhoz.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg dolgoznak azon, hogy az RTL+ előfizetők a jelenlegi jelszavukkal is hozzáférjenek One előfizetés keretében a prémium tartalmakhoz.

Csáki Richárd, a One Magyarország kereskedelmi és értékesítési vezérigazgató-helyettese kiemelte: a üzleteket egy teljesen új koncepció mentén alakították ki, ami az első pillanattól kezdve "az ügyfélélményt szolgálja, a gyors és hatékony szakmai segítségnyújtástól a közvetlen kapcsolat kialakításáig". A cég új szlogenje, a "Minden pillanat számít" is ezt jelképezi - tette hozzá.

A belső tér kialakítását a londoni KVB Design nemzetközi szakértőivel, a Room Design Studio, illetve a 4iG csapatával közösen végezték. Bányai Tamás kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kormánnyal kötött stratégiai megállapodásban rögzített célokat tartani fogják. Jelenleg 2 millió háztartást érnek szélessávú internettel és a jövőben a hibrid, valamint a tisztán optikai hálózatfejlesztések folytatódnak, de "felpörgetik" a gigabit letöltési sebességet biztosító 5G mobilhálózat fejlesztését is.

A 4iG Vodafone-ban történő tulajdonszerzése óta eltelt elmúlt két évben háromszor annyi bázisállomást építettek ki, mint az azt megelőző két esztendőben - tette hozzá.

A Vodafone konszolidált árbevétele 2023-ban 233,883 milliárd forintra csökkent az előző évi 287,747 milliárd forintról, az adózott eredmény 1,384 milliárd forintot tett ki a 2022-es 50,967 milliárd forint után.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com