Megnyitották a Magyar nemzeti parkok hetét Debrecenben

Magyar szürke szarvasmarhák, bivalyok, racka juhok és nóniusz lovak legelnek a debreceni Nagyerdőben, ahol szombaton nyitották meg a Magyar nemzeti parkok hetét.Állattenyésztés - Szürkemarha a HortobágyonMagyarország óriási nemzeti kincse a természet közeli állapotban megmaradt táj, amely hazánk területének csaknem egyharmada - mondta a rendezvény megnyitóján a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára.

Rácz András hozzátette: 850 ezer hektár védett terület van az országban, a tíz nemzeti park 300 ezer hektár állami védett területet kezel, ahol összesen 14 ezer őshonos állatot tartanak. A helyettes államtitkár legfőbb célnak a területek legeltetéssel történő jó karbantartását és a génmegőrzést nevezte, de - mint mondta - fontos szerepet töltenek be a nemzeti parkok az öko-turisztikában is: programjaiknak tavaly 1,5 millió regisztrált látogatója volt.

A környezeti nevelésről szólva kiemelte a 15 hazai erdei iskolát: foglalkozásaikon évente tízezer gyerek vesz részt, de a különféle környezetvédelmi programokat több mint kétszázezren látogatják. Rácz András szerint az állami környezetvédelemnek fontos partnerei a helyben élő gazdák. A Nemzeti Parki Termék védjegy programban több mint 170 termelő 600 termékkel vesz részt - jelezte.

A nemzeti parkok hete rendezvénysorozat egyre sikeresebb: 10 éve, az első rendezvényen még 3500-an vettek részt, tavaly már 15 ezren, s reményeik szerint az idén még többen érdeklődnek a parkok munkája iránt - mondta a helyettes államtitkár.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: egy nappal korábban, pénteken nyújtották be azt a turisztikai pályázatot, amellyel az egykori szürkemarha-hajtóutak mentén alakítanának ki a régi mesterségeket is bemutató turisztikai attrakciókat.

Egyik ilyen a hagyományos fazekasság, amelynek az ország minden részéből, illetve a délvidékről érkezett mai képviselői mutatkoznak be a Nagyerdőben a nemzeti parki találkozóval együtt megnyitott fazekas fesztiválon. Pajna Zoltán ebből az alkalomból 22 fazekasnak adta át a fesztivál diplomáját.

A két rendezvényhez kapcsolódva a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) első alkalommal rendezi meg a nagyerdei Békás-tó partján a Hortobágy házhoz jön! - pusztai kínáló című gasztrokulturális programját. Kovács Zita, a HNP igazgatója megnyitójában elmondta: a pusztai állatok bemutatójával és az autentikus pusztai ételekkel arra szeretnék felhívni a városiak figyelmét, hogy Debrecentől 35 kilométerre, világörökségi helyszínen él a hagyomány, érdemes oda ellátogatni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com