Megtámadja a Fővárosi Törvényszék végzését a Buda-Cash felszámolója

Megtámadja a Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolója a Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzését, amelyben a hazai bíróság joghatóságának hiányát állapította meg a Saxo Bank SA ellen indított perben - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.

(PSFN), a társaság felszámolója pénteken honlapján.budavcash
A közlemény ismerteti: a Buda-Cash felszámolója 2015. október 21-én keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez, hogy a Saxo Banknál lévő vagyont visszaszerezze a Buda-Cash ügyfelei számára. A Fővárosi Törvényszék permegszüntető végzése a magyar bíróság joghatóságának hiányát mondta ki.

A társaság felszámolója vitatja a Fővárosi Törvényszék döntését, így élni kíván fellebbezési jogával. A PSFN a közleményben hangsúlyozza, mindent megtesz a Saxo Banknál lévő vagyon visszaszerzése érdekében. A Világgazdaság korábban azt írta, mintegy 12 milliárd forintnyi értéket kívánnak így visszaszerezni a Saxótól, amely azzal indokolja a visszatartást, hogy a platformján üzletelő Buda-Cash-ügyfelek a svájci frank tavaly januári elszállása után nem tettek be pluszfedezetet.

Az ügyben a befektetésvédelmi szabályok megsértése és az ügyfelek nem megfelelő tájékoztatása miatt a dán felügyelet már elmarasztalta a Saxót az újság szerint. A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolása 2015. március 5-én indult.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com