Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.A GVH pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a versenyfelügyeleti eljárásokat a BGB Interherb Élelmiszer Kereskedelmi Kft.-vel, a Swan Med Hungary Kft.-vel és a szlovéniai Nutrisslim d.o.o-val szemben indították.

A versenyhatóság gyanúja szerint a cégek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatnak, mivel kommunikációjuk során tiltott üzeneteket és állításokat alkalmaznak, amelyekkel a termékek egészégre gyakorolt hatásait alaptalanul igyekeznek kiemelni - írták.

A vállalkozások az általuk forgalmazott élelmiszereket és étrend-kiegészítőket, illetve - a BGB Interherb esetében - kozmetikai termékeket olyan egészségre vonatkozó állításokkal népszerűsítettek, melyek nem felelnek meg az irányadó ágazati szabályoknak. A cégek a termékeknek emellett betegségek megelőzésére, kezelésére és gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat tulajdonítanak, illetve ilyen tulajdonságokra utalnak.

A BGB Interherb és a Swan Med egyes termékeiket egészségügyi szakemberek ajánlására hivatkozva is népszerűsítették, amellyel valószínűsíthetően szintén tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak.

A Swan Med ezen felül olyan állításokat alkalmazott a "DotsDiet" termékek esetében, melyekkel azt sugallhatja, hogy a kiegyensúlyozott és változatos étrend nem biztosítja a kellő tápanyagbevitelt, továbbá valószínűsíthetően a termékek tápanyag-összetételéről szóló állításaival is megszegte az ágazati szabályokat.

A Nutrisslim kereskedelmi kommunikációjában valószínűsíthetően jogosulatlanul tünteti fel az EU ökológiai termelés jelölésére szolgáló logóját, valamint az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság logóját.

A cég emellett valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat a termékek jogszerű forgalmazhatóságát, illetve környezeti hatásait illetően, és valótlanul mutatja be a fogyasztói értékeléseket.

A GVH ismét felhívta a figyelmet: az élelmiszerekkel és étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó reklámállításokat az európai közösségi jog közvetlenül szabályozza.

E termékek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi mellett az ágazati jogszabályokat is, amelyek szerint gyógyhatás nem tulajdonítható ilyen termékeknek, az egészségre vonatkozó hatásról szóló állítás csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően fogalmazható meg, igazolva a megfelelést az ágazati szabályoknak - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com