Megújította együttműködését az energiahivatal és az MNB

Új együttműködési megállapodást kötött a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB); a két szervezet közös munkájának célja a földgáz- és villamosenergia-piac jogszerű működésének biztosítása, az érintett piacon megkötött, lebonyolított és elszámolt ügyletek hatékony hatósági felügyelete, valamint az információáramlás és az egységes jogalkalmazás biztosítása.Az MTI-nek küldött szerdai közös közleményük szerint az energiahivatal munkája során folyamatosan együttműködik a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró jegybankkal, most új megállapodásban rögzítették a közös munka legfontosabb kereteit.
    

A megújított együttműködési megállapodásról szóló dokumentumot a MEKH nevében Horváth Péter János elnök, az MNB részéről pedig Matolcsy György elnök írta alá Budapesten. "A dinamikusan változó piaci környezet, az új piaci szereplők és folyamatok megjelenése új típusú kihívásokat jelentenek a fölgáz- és villamosenergia-piac szabályozásáért felelős MEKH számára is" - idézik a közleményben Horváth Péter Jánost. Hozzátette: az MNB-vel kötött megállapodásban újradefiniálták azokat az eszközöket és módszereket, melyekkel a két szervezet még hatékonyabban biztosíthatja az átalakulóban lévő energiapiac átlátható és jogszerű működését.
    

Matolcsy György jegybankelnök a közlemény szerint elmondta: az energiapiac és a pénzügyi piacok számos ponton történő összefonódása miatt kiemelkedően fontos, hogy az MNB és a MEKH összehangoltan, hatékonyan tudjon felettük felügyeletet gyakorolni. A most megkötött megállapodás mentén biztosított a gördülékeny információáramlás és a közös fellépés a változó piacok jogszerű működésének fenntartása érdekében - ismertette.
    

A piaci visszaélések kiszűrése és a fogyasztók védelme érdekében megújított együttműködési megállapodás többek között kitér a két szervezet piacfelügyeleti tevékenységének összehangolására, a piaci befolyásszerzési kísérletek monitorozására és az engedélyezési eljárásokkal kapcsolatos információk megosztására. A megállapodás alapján a két szervezet haladéktalanul tájékoztatja egymást minden olyan esetben, amikor annak alapos gyanúját észleli, hogy egy nagykereskedelmi energiapiacon bárki piaci visszaélésnek minősülhető cselekményt hajt vagy hajtott végre - írták. Az egységes hatósági jogalkalmazás előmozdítása érdekében a jövőben a szervezetek megosztják egymással a szabályozási tesztkörnyezettel kapcsolatos tapasztalataikat is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com