Megújul a hulladékgazdálkodás Debrecenben

Az országban egyedülálló, a szelektív hulladékok válogatására szolgáló optikai válogatórendszer üzemet adtak át csütörtökön Debrecenben, az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. Vértesi úti telepén.A korszerű hulladékválogató üzem kialakítása 827 millió forintba került, a beruházáshoz szükséges összeget saját forrásból, illetve banki hitelekből fedezték - jelezte az üzemavatón Kardos Marianna, a cég ügyvezető igazgatója.

    
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere bejelentette: az elkövetkező években a város kormányzati támogatással 6,3 milliárd forintból megújítja a megyeszékhely teljes hulladékgazdálkodási rendszerét, s a beruházás eredményeként évi 110 ezer tonna hulladék szelektív kezelésére lesz lehetőség.

Ennek érdekében már beszereztek 55 és félezer új gyűjtőedényt - tette hozzá.
    

A polgármester jelezte: az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) kötött megállapodás keretében ebben a hónapban négy elektromos hulladékgyűjtő jármű érkezik Debrecenbe. A környezettudatos gazdálkodás jegyében három 18 tonnás és egy 20 tonnás elektromos gyűjtőkocsit helyeznek üzembe a városban.
    

Papp László nagy jelentőségűnek nevezte az A.K.S.D. kezdeményező szerepét a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztésében. Megjegyezte: 2014-ben 2,5 ezer tonna hulladékot gyűjtöttek szelektíven Debrecenben, az idén ez a mennyiség meghaladja a 7 ezer tonnát. A hulladékgazdálkodás korszerűsítése a kormány kiemelt törekvése - mondta az avatáson Benkő Tamás, a Miniszterelnöki Kormányiroda jogi- és koordinációs ügyekért, valamint közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára.
    

Azt mondta, ehhez stratégiai döntéseket kellett hozni, amelyek sorában nonprofit alapokra helyezték a hulladékgazdálkodást, így biztosították a magyar családoknak a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését. A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarországon évente négymillió tonna hulladék keletkezik. Fontosnak nevezte, hogy a körforgásos gazdasági modell - termelés-fogyasztás-újrahasznosítás - térhódításával ne keletkezzen hulladék, s ha mégis, akkor azt ne szemétként, hanem másodhasznosítású nyersanyagként kezeljék.
    

Az üzemavatón Kardos Marianna és Virágh László ügyvezető igazgatók felidézték, hogy 1993-ban az országban elsőként jött létre kombinált szigetelésű hulladéklerakó Debrecenben, a Vértesi úti telepen. Az ott kezelt hulladék sem a földet, sem a vizet, sem a levegőt nem szennyezi - jelezték, majd a helyi hulladékgazdálkodás fejlesztésének fontos állomásaiként jelölték meg az ország egyik legnagyobb komposztáló telepének kialakítását, a szelektív hulladékgyűjtés és válogatás bevezetését.
    

"Ma öt éves álom valósult meg, amikor a kézi válogatást kiváltja az országban egyedülálló automatikus optikai válogatórendszer" - fogalmazott Kardos Marianna.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com