Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok

Megújulnak a mezőgazdasági őstermelői igazolványok, a papír alapú igazolványok helyett kártya alapú igazolványt vezetnek be, az új rendszer sikeresen elindult - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Győrffy Balázs emlékeztetett: a változtatás több mint egyéves előkészítést követően valósul meg, és egyebek között jelentős informatikai fejlesztést igényelt.

nak

Hangsúlyozta, hogy az új rendszerrel egyértelműen azonosítható lesz az, aki őstermelő, és az, aki őstermelői igazolvánnyal rendelkezik, de termelő tevékenységet nem végez. Változást jelent, hogy az eladónak ki kell írnia, saját őstermelői tevékenységből származó terméket értékesít, és fel kell tüntetnie az igazolvány számát.

Tájékoztatott arról is, hogy dolgoznak egy alkalmazás kifejlesztésén is, amelyik okostelefon segítségével az őstermelői igazolvány számából a vásárlónak megadja az engedélyezett tevékenységeket.

Közölte, hogy megszűnik az az ellentmondásos helyzet is, hogy az őstermelők ugyanazt a terméket azonos helyen és azonos időben őstermelőként és egyéni vállalkozóként is értékesítik. Ellenőrzéskor, adott esetekben, a büntetésen túl akár két évre is bevonhatják az őstermelői igazolványát annak, aki így téveszti meg a vásárlókat.

Az igazolvány kiállítása és érvényesítése továbbra is ingyenes marad, az ügyintézés sokkal egyszerűbb és átláthatóbb lesz - mondta Győrffy Balázs.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com