Megvásárolta a MET Power AG a Dunamenti Erőmű többségi tulajdonrészét

A MET Holding cégcsoport tagjaként működő MET Power AG megvásárolta a GDF Sueztől a Dunamenti Erőmű 74,8 százalékos többségi tulajdonrészét, a tranzakció a héten zárult le - közölte a MET az MTI-vel kedden azt követően, hogy megalakult az új igazgatóság.

Az MVM Csoport továbbra is tulajdonos marad a Dunamenti Erőműben, a részvényeinek 25 százalékát birtokolja.
A tranzakciót követően biztosított az erőmű stabil működése és a munkahelyek megőrzése – hangsúlyozták az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az új többségi tulajdonos jelezte, hogy további modernizációkat tervez, és ezzel új munkahelyeket teremthet a régióban.

Dunamenti Erőmű

A Dunamenti Erőmű vezérigazgatója Jászberényi Zoltán marad, aki folytatja 2012-ben megkezdett munkáját, míg az igazgatóság új elnöke Lehőcz Balázs lett. A közlemény idézi Lehőcz Balázst, aki elmondta, hogy az erőmű sikeres működtetése hatalmas kihívás lesz a MET Csoport számára. Egyben jelezte, hogy a mostani tranzakció illeszkedik a MET eddigi üzleti modelljébe és dinamikus regionális fejlődésébe. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) június 12-én közleményben tudatta, hogy engedélyezte a MET Power AG (MET) közvetlen egyedüli irányításszerzését a Dunamenti Erőmű Zrt. (DERT) felett. A MET az idén február 27-én kötött adásvételi szerződést a DERT-tel a részvények 74,8 százalékának megvásárlásáról.

A MET közleményében ismertette, hogy a MET Power AG a MET Holding AG által irányított vállalkozáscsoport tagja. A MET Csoport svájci központú, nemzetközi profillal rendelkező kereskedőház, amely aktív nagykereskedelmi szereplője az európai gázpiacnak, a kiskereskedelem területén pedig nyolc európai országban van jelen, köztük Magyarországon, Szlovákiában, Romániában és Horvátországban. A MET 14 nemzetközi gázpiacon és 13 európai kereskedési ponton tevékenykedik. 2013-ban nyitott az áram-, idén pedig új londoni irodáján keresztül a kőolajkereskedelem felé.

A Dunamenti Erőmű Zrt. Magyarország legnagyobb teljesítményű gáztüzelésű erőműve, a magyarországi beépített kapacitás csaknem egyötödét kitevő 1900 megawattos villamos teljesítménnyel és 1000 megawatt hőszolgáltatási teljesítménnyel rendelkezik. Szabályozóképességével stratégiai szerepe van a hazai villamosenergia-rendszer ellátásbiztonságában.

A DERT tevékenységét az utóbbi időben a betáplált földgáz drágulása és a termelt villamosenergia árának csökkenése miatt egyre kevésbé volt képes versenyképesen ellátni - jegyezték meg a közleményben.
Az elektronikus beszámoló adatai szerint a Dunamenti Erőmű Zrt. árbevétele 2012-ben 40,34 milliárd forint volt, üzemi vesztesége 9,78 milliárd forintot tett ki, és az évet 10,9 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárta.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com