Megvásárolta az oroszlányi távhőszolgáltatót a Nemzeti Közművek

Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és Oroszlány Önkormányzata adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt.

megvásárlásáról, így a Nemzeti Közművek elsőként kínál egyszerre földgáz-, villamosenergia- és távhőszolgáltatást egy területen - közölte az NKM szerdán az MTI-vel.
Kóbor György elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a társaság célja, hogy országszerte minden háztartás teljes körű otthonszolgáltatójává váljon, a jövőben szolgáltatásokkal bővítik portfoliójukat. A tranzakciót a Nemzeti Közművek saját forrásaiból finanszírozta, a vagyonértékelést független, nemzetközileg elismert szakértők végezték. Augusztus elsejétől a közel 50 embert foglalkoztató NKM Oroszlányi Szolgáltató Zrt. Oroszlányban és Bokodon összesen 5282 háztartást és megközelítőleg 145 egyéb intézményt lát el távhővel és meleg vízzel.

   
Lazók Zoltán (MSZP-DK-Együtt) polgármester az MTI-nek elmondta, a szolgáltatás állami átvételével növekedett a város ellátási biztonsága, ugyanis két év múlva lejárt volna az állami tulajdonú MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt.-vel kötött hőértékesítési szerződés és az önkormányzatnak saját forrásaiból kellett volna megoldani a távfűtést.
    

A város vezetője hozzátette, az adás-vétel során közel félmilliárd forinthoz jutott a település, az összeget a fejlesztési projektek önerejéhez használják fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com