MEKH: folyamatos a földgázimport és 86 százalékos a tárolói készlet

A kihívások ellenére a folyamatos import és a 86 százalékos tárolói készlet biztosítja az idei télen a fűtéshez szükséges gázt, ugyanakkor már a következő fűtési szezon is fókuszba került - jelentette ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) stratégiai és nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettes a hivatal szerdai közleménye szerint.A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) évértékelő rendezvényén Ságvári Pál elmondta, hogy a hazai piaci folyamatokat alapvetően befolyásolta a háború kitörése és az EU-ba irányuló orosz vezetékes gázexport drasztikus csökkenése.
    

A 2021/22-es gázév központi problémája egész Európában a rendkívüli áremelkedés volt, melynek elsődleges oka az orosz csővezetékes import elapadásából eredő forrásszűke volt. Az áremelkedés jelentős finanszírozási igényt támaszt a kereskedőkkel szemben, és a megemelkedett költségek óriási terhet jelentenek a szektor minden szereplőjének.
    

A magyar piacot érintő legnagyobb változásnak nevezte Ságvári Pál, hogy tavaly októbertől megindult az import Szerbia felől, ami együtt járt az ukrajnai import jelentős visszaesésével, majd megszűnésével. Az alacsonyabb import miatt a tavalyi télen az ellátásban jelentős szerepet játszottak a tárolók is, de a tavaszra kialakult rekordalacsony szintről a fűtési szezon kezdetére sikerült megnyugtató mennyiségű tárolói készletet építeni, ami biztosítja a téli ellátást.
    

Az áremelkedésnek jobban kitett ipari szektorban a 2021/22-es gázévben 10 százalék körüli volt a fogyasztás csökkenése, a lakossági fogyasztás eddig érdemben nem változott - tette hozzá. Ságvári Pál arra is kitért, hogy több mértékadó szervezet is elemezte a 2023/24-es télre való felkészülés kihívásait, és figyelmeztettek, hogy a nem orosz forrásból származó földgáz importjának további növelése korlátokba ütközik, így Európának fel kell készülnie egy esetleges részleges forráshiány kezelésére is - figyelmeztetett a MEKH elnökhelyettese.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com