MEKH: nőtt a földgázrendszer terhelése 2019-ben

Elsősorban a hidegebb téli hónapok miatt 2019-ben a teljes belföldi földgázfelhasználás 2018-hoz képest közel 2 százalékkal, 10 052 millió köbméterre emelkedett, ennek ellenére a napi csúcsérték az utóbbi négy év legalacsonyabb értékét hozta - közölte a földgázrendszer 2019. évi adatait ismertető közös kiadványa alapján csütörtökön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és az FGSZ Földgázszállító Zrt.Tavaly a legmagasabb napi gázfogyasztás január 8-án volt 60,7 millió köbméterrel, -3,23 Celsius fokos napi középhőmérséklet mellett. A 2018-as csúcsnapi fogyasztáshoz képest ez közel 6 millió köbméterrel, vagyis 10 százalékkal volt kevesebb.

    
A rendszer terhelése ugyanakkor 2019-ben tovább nőtt, ugyanis az elosztóhálózatra csatlakozó felhasználók száma mind a lakossági, mind a nem lakossági szektorban az előző évihez képest 29 ezerrel, három és fél millióra emelkedett. A nettó belföldi földgáztermelés  az előző évi 1,891 milliárdról tavaly  1,706 milliárd köbméterre csökkent, míg a földgázimport a 2018-as 12,744 milliárd köbméterről 18,648 milliárdra nőtt, így a földgázforrások - a tranzit célú betáplálással és a tárolói kitárolással együtt - összesen 24,096 milliárd köbmétert tettek ki, amiből 10,052 milliárd köbméter fedezte a belföldi felhasználást, míg 4,892 milliárd köbméter a tárolói készletek feltöltését szolgálta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com