MEKH: tavaly a begyűjtött hulladék jelentős részét a vegyes hulladék adta

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás részeként összegyűjtött összes települési hulladék mennyisége tavaly meghaladta a 3,270 millió tonnát, ennek jelentős részét (több mint 2,414 millió tonnát) továbbra is a vegyes hulladék tette ki; az egy emberre jutó települési hulladék mennyisége 336,11 kilogramm volt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-vel.Magyarországon 2021-ben 27 hulladékgazdálkodási közszolgáltató mellett 78 közszolgáltatói alvállalkozó végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenységet, emellett további 80 létesítmény-üzemeltető működött közre a tevékenység ellátásában. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe tartozó hulladék 32 százaléka került hasznosításra, míg az ártalmatlanításra szállított hulladék aránya 60 százalékos volt tavaly. A fennmaradó 8 százalék a hulladék jellegéből adódóan keletkező technológiai veszteségből, illetve az ideiglenes tárolásra került mennyiségekből tevődik össze.  

    
A közlemény szerint a 2021-ben begyűjtött hulladék 74 százaléka vegyes, 10 százaléka bio- és zöld, 7 százaléka csomagolási, 5 százaléka lom, 1 százaléka üveghulladék volt, 3 százaléka pedig az egyéb kategóriába tartozott. Rámutattak, hogy Magyarország a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervével és az európai uniós irányelvek célkitűzéseivel összhangban 2021-ben módosította hulladéktörvényét, ami új alapokra helyezte a hazai hulladékgazdálkodási tevékenységet, jelentősen hozzájárulva a természeti környezet megóvásához.
    

Az új jogszabály a hulladékot - a körforgásos gazdaságra való átállás jegyében - nyersanyagként kezeli: a gyártókat arra ösztönzi, hogy már a gyártásánál visszaszorítsák a hulladékok keletkezését, illetve ahol lehetséges, ott minél nagyobb arányban használják azt alapanyagként. A szabályozás ösztönzi az italcsomagolások újrahasznosítását is, és 2024-től kötelezően visszaválthatóvá teszi az üvegeket, a műanyag palackokat és a fém italos dobozokat. A visszaváltási rendszer tervezett bevezetése fontos előrelépést jelenthet a hulladék lerakótól való eltérítése és a körforgásos gazdaság megvalósíthatósága tekintetében - olvasható a hivatal közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com