Menczer: mintegy négyszer több beruházás érkezett tavaly Magyarországra, mint 2009-ben

Mintegy négyszer több beruházás érkezett tavaly Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül, mint 2009-ben, a balliberális kormány utolsó teljes évében - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.2009-ben 27, 2019-ben 101 beruházás jött az országba - fejtette ki az államtitkár. Kiemelte: a beruházások növekedésének is köszönhető, hogy a 2010-ben körülbelül 12 százalékos munkanélküliség 3,4 százalékosra csökkent. Hozzátette, ha már vannak munkahelyek, akkor nyilvánvalóan a legfontosabb a bérek emelkedése, hiszen mindenki szeretne időről időre egy lépést tenni előre. 2017 és 2019 között a beruházásoknál fizetett átlagbér 50 százalékkal nőtt, 304 ezer forintról 454 ezer forintra emelkedett.

    
Menczer Tamás beszámolt arról is: a keleti nyitás sikerességét mutatja, hogy a tavaly befektetett pénz fele Dél-Koreához kapcsolódik. A dél-koreai, kínai és japán beruházások révén pedig a tavaly megvalósuló 13 500 munkahely több mint harmada jött létre - tudatta. Elmondta: a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül 2014 óta mintegy ötszáz beruházás érkezett Magyarországra, ezek 89 ezer - vagyis "kis túlzással" egy székesfehérvárnyi - munkahelyet teremtettek. Az eredmények a magyar emberek világszínvonalú munkájának és a kormány által megteremtett gazdasági környezetnek, vagyis az emberek és a kormány szövetségének köszönhetők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com