Mérsékelt csökkenés várható a nyitáskor

Mérsékelt csökkenés várható a szerdai nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, a keddi kereskedést követően szerdán ismét pirosban nyithat a BUX index, így elsősorban a támaszokra lesz érdemes figyelni. Kifejtette, az OTP árfolyamában továbbra is a 10 000 forintos szint a meghatározó, amit most a 30 napos mozgóátlag vonala is erősít.


A Mol esetében pozitív hírként szolgál a kedd esti bejelentés az üzemanyag ársapka eltörléséről, így a 2743 forintnál lévő támasz mellett érdemes lehet a 2844 forintos, valamint a 2900 forint közelében lévő ellenállásokra is figyelni. A Richter árfolyamát felfele húzza az elmúlt időszakban látható saját részvény visszavásárlás, a következő ellenállás 8800 forint közelében látható. A Magyar Telekom árfolyamát a 323 forintos szint foghatja meg - írta az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 667,62 pontos, 1,49 százalékos emelkedéssel, 45 333,63 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 58 forinttal, 2,10 százalékkal 2818 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 1,09 százalékkal 10 200 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,15 százalékkal 326 forintra csökkent, forgalma 67,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 2,00 százalékkal 8670 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com