Mérsékelt emelkedés várható a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde hétfői kereskedésében mérsékelt emelkedés várható a nyitáskor az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán, az MTI-nek küldött elemzésében azt írta, a BUX 32 ezer pont alatt zárt pénteken, nem sikerült érdemben korrigálnia a korábbi csökkenést, hétfőn reggel azonban a pozitív nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően mérsékelt emelkedésre lehet számítani a nyitásban.


    
A vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 9000 forintos szintre érdemes figyelni, áttörése esetén a 9200-9300 forintos tartományt célozhatja meg. A Mol jegyzése továbbra is az 1550-1600 forintos szintek között mozoghat. A Richter emelkedése megakadt a 6800 forintos szint közelében, itt a 6600-6900 forintos zóna látszik bejárhatónak. A Magyar Telekom továbbra is a 355-370-es sávban mozoghat - írja Varga Zoltán.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,25 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 31 933,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 7 forinttal, 0,45 százalékkal 1559 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.    


Az OTP-részvények ára 105 forinttal, 1,18 százalékkal 8985 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 367 forintra emelkedett, forgalma 118,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,83 százalékkal 6705 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com