Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a hazai tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX szerdán kedvező helyzetből várja a nyitást miután kedden megtartotta a 43 ezer pontos szintet - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.Az MTI-nek eljuttatott előrejelzésében megjegyezte: a vezető részvények közül OTP a 11 ezer forintos szint felé veheti az irányt. A Mol egyre közelebb kerül a 3100 forintos ellenálláshoz, a Richter árfolyamánál jelentősebb ellenállás 7370 forint közelében látható, a Magyar Telekom a 400 forintos szint irányába "nézelődhet" - vélekedett a szakember.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,41 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 43 026,80 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt. A Mol 72 forinttal, 2,40 százalékkal 3072 forintra erősödött, 5,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 225 forinttal, 2,10 százalékkal 10 475 forintra csökkent, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,78 százalékkal 390 forintra nőtt, forgalma 149,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,14 százalékkal 7110 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com