Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a nemzetközi befektetői hangulat többnyire optimista, ugyanakkor a 9 órakor megjelenő előzetes magyarországi GDP adat hozhat fordulatot a magyar tőzsdén. Hozzátette, a vezető részvényeket tekintve az OTP árfolyamát a 9 ezer forintos szint támaszthatja, míg ellenállás 9500 forint közelében található.


A Mol árfolyama a 3 ezer forintos szint meghódításával küzd, támasz 2890 forintnál húzódik.

A Richter grafikonján 8 ezer forintnál található támasz, míg ellenállás 8500 forint közelében látható. A Magyar Telekom árfolyama 317-324 forint között mozoghat. Arra is kitért, hogy az euró-forint árfolyamában a következő fontosabb szint 405 forint közelében látszik, amelynek áttörését követően ismét a 410 forintos szintet ütheti meg az árfolyam. Támasz 400 forint közelében található.
   

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 493,92 pontos, 1,15 százalékos emelkedéssel, 43 528,08 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 1,04 százalékkal 2916 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 236 forinttal, 2,63 százalékkal 9212 forintra nőtt, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,31 százalékkal 320 forintra emelkedett, forgalma 56,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,06 százalékkal 8055 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com